Közel egy évtizedes kihagyás után öt hazai elismertséggel rendelkező húsnyúlfajta központi teljesítményvizsgálatát végezte el a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, az Agrárminisztérium támogatása és a Nébih szakmai felügyelete mellett. A 11 hétig tartó teszt során a legjelentősebb hazai húsnyúlfajták legfontosabb értékmérő tulajdonságait vizsgálták. Az eredmények bebizonyították, hogy a magyar fajták versenyképesek a világ nyúltenyésztésében.

Teljesítményvizsgálat teszteredményei bizonyítják, hogy versenyképesek a hazai nyúlfajták, ott a helyük a globális nyúltenyésztésében - írta a Nébih.

A 11 héten át tartó magyar teljesítményvizsgálat bizonyította, hogy versenyképesek a hazai nyúlfajták - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely

Magyarországon 2021-ben közel 4,3 millió nyulat vágtak le

A legjelentősebb hazai húsnyúlfajták legfontosabb értékmérő tulajdonságait vizsgálták a 11 hétig tartó teszt során. Az eredmények azt bizonyították, hogy a világ nyúltenyésztésében a magyar fajták versenyképesek. Magyarországon jelenleg  60-65 nagyüzemi nyúltelep működik, ahol kizárólag csak hazai nemesítésű és születésű tenyészállatokkal dolgoznak. A hazai nyúlállomány 100-105 ezer anyanyúlból, valamint azok szaporulatából áll.

A két hazai nyúlvágóhídon kizárólag Magyarországon hizlalt nyulakat dolgoznak fel, csaknem 4,3 millió nyulat vágtak le 2021-ben, ami nagyjából 3,5 százalékát jelenti az Európában összesen levágott nyulaknak. Hazánk ezzel az értékkel – jelentősen lemaradást mutatva az első három helyezettől – Európa negyedik legnagyobb nyúlhús-előállító országa.

A nyúlhús többségét exportáljuk

Annak ellenére, hogy a nyúlhús megfelel a korszerű, egészséges táplálkozás elvárásainak – hiszen alacsony a zsír-, koleszterin- és nátriumtartalma és magas a fehérjetartalma - hazánkban az egy főre jutó fogyasztás nagyon alacsony: évi 0,2 kilogramm, ami a levágott nyulak 12-13 százalékát teszi ki.

A Magyarországon előállított nyúlhús jelentős részét elsősorban az Európai Unióba exportáljuk, a hazai fogyasztással közel azonos mértékű az unión kívülre irányuló export mennyisége.

A modern piaci elvárásoknak megfelelő nyúlfajtákat tenyésztenek

Magyarországon jelen pillanatban öt, állami elismeréssel rendelkező tenyésztőszervezet működik, ahol 8 hazai húsnyúlfajtát gondoznak:

  • Danubia Alba,
  • Debreceni Fehér,
  • Hycole XXL,
  • Hycole Medium,
  • Pannon Ka,
  • Pannon Fehér,
  • Pannon Nagytestű,
  • ZIKA

A tenyésztőszervezetek célja, hogy a fajta a kor piaci elvárásainak minden szempontból megfeleljen. A teljesítményvizsgálatok során a nemesítő cégek képet kapnak a fajtájuk nevelési eredményeiről, szaporasági, hizlalási és vágási paramétereinek alakulásáról egyaránt. Ez azért fontos, mert ma már csak az a fajta számít versenyképesnek a piacon, amelynél  5-10 hetes életkoruk között a vágónyulak átlagosan legalább naponta 40-50 grammot gyarapszanak, 10 hetes korban elérik a 2,6-2,8 kilogramm élősúlyt és legalább 60 százalékos a vágási kitermelésük.

A teszteredmények magukért beszélnek

A teljesítményvizsgálat teszteredményei bizonyítják, hogy

A teszteredményeket tartalmazó jelentésben megnézhetőek az egyes fajták hizlalási és vágási eredményei, illetve elérhetőek a teljesítményvizsgálat során alkalmazott  állategészségügyi beavatkozások, nevelési körülmények, és takarmányozási paraméterek is.

Folyamatos kihívásokkal kell megküzdenie a nyúlágazatnak is

A nyúlágazatot is érinti a takarmány és energiaárak drasztikus növekedése, az állatjóléti előírások szigorítása, ami a hazai nyúltenyésztőket folyamatos kihívások elé állítja. A talpon maradáshoz a hazai fogyasztók támogatására is szükség van, annak ellenére, hogy az elmúlt években több támogatási jogcím keretében jelentős segítséget kaptak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás