Összesen 46 kukoricahibrid teljesítményét vizsgálták 2023-ban a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kukorica posztregisztrációs fajtakísérletében. A tizenhetedik alkalommal szervezett fajtakísérlet az ország 8 eltérő termesztési adottságú pontján zajlott. Összegyűjtöttük, melyik fajták szerepeltek a legjobban az egyes éréscsoportokban.

A 2023-as kukorica fajtakísérletben tizenegy fajtatulajdonostól összesen 46 – a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó – hibridet vizsgáltak - írták. A hibrideket a vetést megelőzően az eddigi gyakorlat szerint kódolták, így a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban. A kísérletek szakmai felügyeletét a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A testület 8 tagból áll, a tagokat az alapító társadalmi szervezetek delegálják három évre. A Tanács feladata a posztregisztrációs kísérletek finanszírozási hátterének és metodikájának kialakítása, valamint a szakmai felügyeletének biztosítása.

A 2023-as fajtakísérletben tizenegy fajtatulajdonostól összesen 46, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó kukoricahibridet vizsgáltak - Fotó: Magro.hu, CSZS, Berettyóújfalu, illusztráció

A helyszínek és a befolyásoló körülmények

2023-ban 8 helyszínen 9 kísérletet állítottak be: Bóly, Gyulatanya (öntözött), Hajdúböszörmény, Iregszemcse, Murony, Püski (öntözött és öntözetlen), Szeged és Szombathely. Ezúttal a fajtatulajdonosok által biztosított két helyszínnel bővült a kísérlet: Szeged (Limagrain) és Murony (KWS) kapcsolódott be. A szervezők a kísérleti helyszíneket évről-évre bővítik, hogy az ország minden régiójából érkezzenek adatok a vizsgálatba.

Az összes helyszín adatainak kiértékelését a Vetőmag Szövetség végezte. A kísérleti helyek közül a szegedi kísérletet az előző évhez hasonló súlyos aszály károsította, míg Püskiben a folyamatos esőzések miatt november közepére csúszott a betakarítás, amely a terméseredményeken is meglátszik. A megelőző évhez hasonlóan Püskiben és Gyulatanyán volt öntözött a kísérlet, azonban Püskiben – az ország északnyugati régiójában tavaly tapasztalt csapadékos időjárás miatt – ennek a hatása nem volt számottevő. 

A dobogósok éréscsoportonként

  • A kukorica “igen korai fajták (FAO 240-299)” közül a P8834 hozta a legtöbb szemtermést, hektáronként 11,88 tonnás eredménnyel, második a Zille lett 9,37-es, harmadik pedig az Ida MGT 9,28-as mért adattal.
  • A korai fajták (FAO 300-399) közül a P9944 lett az első 14,10 t/ha eredménnyel, őt követte a P9415 fajta a 13,32-es, majd a DKC4433 a maga 13,30-as eredményével.
  • A középérésű fajták (FAO 400-499) közül a legjobb szemtermés eredményt a DKC4897-es érte el 13,65 t/ha értékkel, második a DKC5092 lett 13,52, harmadik pedig a DKC5206 13,51 t/ha eredménnyel.
  • A késői fajták (FAO 500- ) királya a P0710 lett hektáronkénti 14,43 tonnával, a második a P0450 lett 14,16, a harmadik pedig a DKC5810 lett 14,15 tonnás eredménnyel.

A kísérlet részletes eredményeiről készült kiadvány itt érhető el. 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás