A tízéves átlagnál mintegy 25 százalékkal magasabb, 730 ezer tonna almatermés várható az idén. Ennek 25-30 százaléka étkezési, 70-75 százaléka ipari alma - hangzott el az őszi almafogyasztást ösztönző kampányt megnyitó sajtótájékoztatón Budapesten. Az agrárminiszter szerint kiemelten fontos, hogy a magyar almatermesztés jobban igazodjék a piac igényeihez. Ezzel növelheti a versenyképességét és az ehhez hozzájáruló termesztéstechnológia színvonalát. Ezáltal pedig a termelők kisebb egységnyi önköltséggel, valamint nagyobb hatékonysággal tudnak termelni. Az Agrárminisztérium weboldala számolt be a rendezvényről, ezt az anyagot szemléztük. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó is jól járjon. A termelő kapja meg a ráfordított összeget, lehessen tisztességes nyeresége is. A fogyasztó pedig minél olcsóbban jusson a gyümölcshöz - mondta Nagy István agrárminiszter.
A 2018-as almatermés várhatóan jó lesz hazánkban
Az egészségtudatos életmód egyik fontos eleme a magyar zöldség és gyümölcs fogyasztásának ösztönzése, már egészen kisgyermekkortól. Ezért is támogatják kiemelten az iskolagyümölcs-programot, amelynek legnépszerűbb eleme az alma. A szaktárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az étkezési alma megközelítse az ipari alma arányát, továbbá növekedjen az étkezési alma termesztési területe - mondta az agrárminiszter. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arról számolt be, hogy az étkezési alma felvásárlási ára kilogrammonként 60-80 forint Azzal folytatta, hogy az étkezési alma betakarítása idén a megszokottnál 2-3 héttel korábban kezdődött. A nyár végi aszályos időszak miatt néhol - különösen ott, ahol nincs lehetőség öntözésre - kisebb lehet az almák mérete, így még valamivel bővülhet az ipari alma kínálata. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója szerint a 15 évvel ezelőtti, 30 kilogrammot kitevő átlaghoz hasonlítva a magyar almafogyasztás megfeleződött.
A felmérések szerint a magyar lakosság mintegy 30 százaléka nem fogyaszt rendszeresen gyümölcsöt.
Kitért arra is, hogy az AMC a következő hetekben a fogyasztás ösztönzése érdekében Budapesten gerilla-kóstoltatásokat, míg a legtöbb almatermesztő megyében olyan rendezvényeket szervez, amelyek bemutatják az almafogyasztás kultúráját, valamint a termelők is lehetőséget kapnak az értékesítésre.
Közel 30 ezer hektáron terem alma hazánkban
Hunyadi István, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Terméktanács szakmai igazgatója beszámolt arról, hogy Magyarországon az alma termőterülete mintegy 27 ezer hektár. Elmondta, hogy a legnagyobb terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, ahol több, mint 17 ezer hektáron termelik az almát. Az alma az összes gyümölcstermő terület több, mint 30 százalékát foglalja el, nagyobb részét ipari almaként termelik - írja az Agrárminisztérium.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás