Már tombol a nyár, ilyenkor bőven akad tennivaló a kertekben, gyümölcsösökben. A zöldségesben már másodvetésen is gondolkodhatunk, míg a gyümölcsösben a szüreté és a növényápolási feladatoké a főszerep.

Elérkezett a július és vele együtt a kerti teendők is megszaporodnak. Már másodjára vethetünk például sárgarépát is konyhakertünkben. A bokros nevelésű paradicsomok alá terítsünk szalmát, ezzel megakadályozzuk a talaj nedvességtartalmának elpárolgását. A krumplival is foglalkozni kell, a töveket kupacoljuk fel, a lombot pedig kéthetente permetezzük a burgonyavész ellen.

A feketeribizli szüretelésének ideje is elérkezik júliusban. A bogyók leszedésével egyidőben már a növény metszését is elvégezhetjük. A málnabokrokból a gyenge vesszőket távolítsuk el (persze miután az összes termést betakarítottuk), az erős hajtásokat pedig kötözzük fel.

Akik jól dolgoztak, már másodjára vethetnek sárgarépát kertjükbe
 

Az alma- és körtefákon ritkítsuk meg a sűrűn álló gyümölcsöket, hogy inkább kevesebb, de jobb minőségű termést tudjunk eltenni magunknak télire.

A díszkertben is van némi tennivaló. A gyep folyamatos gondozást igényel, esős időben jóformán hetente kell füvet nyírni. Emellett a gyorsan fejlődő sövényeket is nyírjuk meg havi rendszerességgel. A szedésre alkalmas gyógy- és fűszernövényeket gyűjtsük be és szárítsuk meg.

Az üvegházakban nevelt uborkát és paradicsomot trágyázzuk meg, az oldalhajtásokat csípjük le.

Forrás: gazdanaptár

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás