Az emberiség élelmezésének közel háromnegyedét biztosító kukorica, rizs, búza és szója globális hozamai akár 10-30 százalékkal is csökkenhetnek a század végére. A kukorica termésátlaga Magyarországon pedig akár 60-80 százalékkal is kevesebb lehet a mostaninál – állította Lehoczky Annamária éghajlatkutató-meteorológus. A szakértők annak is utánajártak, hogy milyen megoldások segíthetnek a termésveszteség enyhítésében.

A “Másfél fok - éghajlatváltozás közérthetően” oldal elemzésében arról írnak, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC)  legújabb jelentése idézi azt a tanulmányt, amely szerint 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés esetén a mezőgazdaság alkalmazkodásának és az ennek ellenére bekövetkező terméskiesés jelentette veszteségek ára 63 milliárd dollár is lehet. Ugyanez a költség 3 fokos melegedésnél már 128 milliárd dollárosra tehető - írta meg a Qubit.

Veszélyben a magyarországi kukoricatermesztés: 60-80 százalékkal is visszaeshet

A növények és a gazdák is szenvednek

„A klímaváltozás erősödésével nem csak a termelőknek kell egyre többet költeniük alkalmazkodásra, de a növények biológiai korlátai (és a jövedelmezőségi szempontok) miatt az alkalmazkodás egy ponton túl már nem lehetséges. Így a becsült költségekből a veszteségek egyre nagyobb szeletet vágnak ki” – írta Lehoczky. 

Az éghajlatkutató szerint a jelenlegi kibocsátási korlátozások betartását feltételező klímaforgatókönyvek azt jelzik elő, hogy a jelenleg művelésre alkalmas területek körülbelül egyharmada használhatatlanná válik. Ráadásul a klímaváltozás a mennyiség mellett a minőséget is rontja. A silányulás a nyomelem-tartalomtól az állagon és színen át az ízig minden mutatóban jelentkezik. Ehhez járul hozzá a talajok fokozódó leromlása és a beporzók már most is nagyarányú pusztulásának gyorsulása.

„A hőség és a csapadék szélsőségesebbé válása számos régióban fokozza a vízhiányt. Már ma a világ lakosságának fele évente legalább egy hónapban szembesül a vízellátás bizonytalanságával. Öntözővíz hiányában pedig nehéz védekezni az aszály ellen. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az aszály miatti termésveszteség világszerte, és ez a megművelt területek nagyjából háromnegyedét érintette” – írta Lehoczky.

Nagy bajban a kukoricatermesztés

A hullámokban támadó hőség az emberi erőforrásokat is apasztja. Minden jel arra mutat, hogy a magasabb halálozási ráta mellett felmelegedéssel a mezőgazdaságban dolgozók, a megélhetésüket földműveléssel és állattenyésztéssel biztosítók munkabírása a mainál jóval alacsonyabb lesz, ami szintén az élelemtermelés csökkenéséhez vezet.

Az IPCC jelentése szerint a kulcsfontosságú kukoricatermesztés régióinak egyidejű bedőlésének kockázata a globális átlaghőmérséklet 2 fokos melegedésekor több mint valószínű. Európában Magyarország és Spanyolország kukoricatermesztő régióiban várható a legnagyobb mértékű, akár a 60-80 százalékot is elérő visszaesés.

Mint írja, az olyan „természetalapú megoldások, mint például az agroökológiai gyakorlatok, kölcsönösen előnyös alkalmazkodási stratégiát kínálnak mind az élelemellátás, mind a természet szempontjából. Ilyen agroökológiai gyakorlatok közé tartozik az agroerdészet, a köztestermesztés (intercropping), az állatállomány integrálása a szántóföldi rendszerekbe, a takarónövények alkalmazása, valamint a káros egészségügyi és környezeti hatásokkal járó anyagok minimalizálása”.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás