A keszthelyi burgonyakutató központ az új Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megalakulásától kezdve annak állomásaként működik, és komoly fejlesztések elé néz, derült ki a több mint két évtizedes múltra visszatekintő bemutatón.

Megépül végre az évek óta tervezett tároló, és az öntözőrendszerhez kutat fognak fúrni. A fejlesztések eredményeként megduplázódhat a szuperelit szaporítóanyag termelése Keszthelyen.

A közép-ázsiai országban 90 ezer hektáron 6-7-szer annyi burgonyát termesztenek, mint nálunk, kizárólag nyugat-európai vetőgumóból (Fotó: Pixabay)

Polgár Zsolt nemesítő, az állomás vezetője a magyarmezogazdasag.hu érdeklődésére elmondta, hogy már most új kollégákkal bővült a kutatóállomás csapata, és további álláshelyek várnak betöltésre: laboránst, agrotechnikai fejlesztéssel foglalkozó, illetve kórtanos szakembert keresnek. Az állomáson kezd dolgozni növényvédősként és kutatóként Esztergályos Ádám, kórtannal foglalkozik Pribék Dalma, és visszatért Wolf István.

Üzbegisztánban alapított intézet

Polgár Zsolt kitért az Üzbegisztánban alapított közös burgonyakutató intézetre is. Bár sokan kétkedve fogadták a hírt, a közös munkát a magyar kutatók kezdeményezték, és nem a magyar adófizetők pénzéből valósult meg, hangsúlyozta. A közép-ázsiai országban 90 ezer hektáron 6-7-szer annyi burgonyát termesztenek, mint nálunk, kizárólag nyugat-európai vetőgumóból. Csak Hollandiából 20 ezer tonna vetőburgonyát vásárolnak.

A Keszthelyen nemesített burgonyafajták jobban megállhatják a helyüket a félsivatagos országban, mint az óceáni klímáról származók, ezért hat magyar burgonyát vizsgálnak egyelőre Üzbegisztánban, és közös nemesítést is terveznek.

Vírusok, baktériumok

Minden keszthelyi fajta immunis a burgonya Y vírusra és a legtöbb ezen kívül előforduló vírusra, illetve fonálféreggel és fitoftórával szembeni rezisztenciát is sikerült beépíteni egyes fajtákba. A másik két gombás betegség, az alternária és a fuzárium ellen sehol a világon nincs még ellenálló fajta, gombaölő szerekkel viszont tudunk védekezni ellenük. Baktériumok is megfertőzik a burgonyát, amelyek legtöbbször külföldi vetőburgonyával érkeznek, mint például az Erwinia.

Nagyon fontos az üzemi higiénia kialakítása az ellenük való védekezésben.

Karantén kórokozó a Ralstonia solanacearum baktérium is, ami azonban annyira terjed, hogy túl sok burgonyát kell megsemmisíteni, úgyhogy valószínűleg kikerül a karanténlistáról, mutatott rá Polgár Zsolt. A nemesítő hozzátette, hogy az 1960-as évektől dolgoznak Keszthelyen azon, hogy a vadburgonyákban lévő ellenálló képességet kultúrszinre emeljék, ám ez több évtizedes munka.

Új fajtajelöltet is bemutattak, a sárga héjú és húsú Balatoni sárga burgonyát. Összetett rezisztenciával rendelkezik a vírusok ellen, és fitoftórával szemben jó közepes az ellenálló képessége. Íze, beltartalma kiváló, idén újra bejelentették állami elismerésre.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás