Magyarországon is rengeteg vadgázolás történik, az ilyen esetek pedig olykor súlyos baleseteket is okozhatnak. A legtöbben igyekeznek kikerülni az előttük átfutó vagy megjelenő állatokat, hogy ne ütközzenek velük. Azonban van olyan helyzet, amikor már végképp nem lehet elkerülni a nem kívánt találkozást. Ilyenkor inkább érdemes a vadnak hajtani, mint elrántani a kormányt, mert egy útszéli fa, vagy a szembejövő autó komolyabb károkat okozhat.

A Pénzcentrum írta meg, hogy rengeteg baleset történik amiatt, hogy a sofőrök nem, vagy csak későn veszik észre az utakon átkelő vadállatokat. Ez leginkább szürkületkor veszélyes. Egyrészt a vadállatok ilyenkor aktívabbak, másrészt pedig sokkal nehezebb időben meglátni őket. A vaddisznók, szarvasok és egyéb vadak pedig nem tudják megbecsülni a gépjárművek sebességét, ezért nem várják meg, hogy elhaladjon mellettük, simán kiugranak a mozgásban lévő autó elé. Ezért is tanácsolja azt a német autóklub (ADAC), hogy ha valaki az út mellett olyan állatot vesz észre, amelyik látszólag nem akar átmenni a másik oldalra, mindenképpen lassítson le. Érdemes a távolsági fényszórót is lekapcsolni, hogy ne az vakítsa meg a vadat. Továbbá akár a duda megnyomásával is elriasztható az út széléről. Ezzel azért óvatosan kell bánni, mert lehet, hogy az állat pont emiatt ugrik ki az útra.

A vadgázolás néha jobb, mint árokba, vagy fának hajtani

Az ADAC szakemberei továbbá arra jutottak, hogy ha már elkerülhetetlen az ütközés, a sofőr inkább ne rántsa el a kormányt, hanem gázolja el a vadat. Talán meglepő a tanács, de ez a kisebbik rossz. Ugyanis a kormány elrántásával könnyen az útszéli árokba, fának, vagy szembe jövő járműnek irányítható az autó. Szemléltetésképpen több tesztet is végeztek egy 180 kilós vaddisznó bábuval, amit ballisztikai zseléből készítettek. Ez az anyag utánozza a legjobban a valódi hús és izomzat sűrűségét.

Az autót vezető kaszkadőr egy alkalommal 80 kilométeres sebességgel csapódott a vaddisznóbábunak, és bár elég komoly erőhatások érték a kocsiban, az ütközés után nagyjából sértetlen maradt. A tesztelő nem próbálta meg kikerülni a bábut. Amikor azt kihúzták elé a bokorból, tövig nyomta a féket, és közben megpróbálta egyenesen tartani az autót.

https://www.youtube.com/watch?v=CPSQfl6Nbms

Éjjellátó, vészfék-asszisztens

Azt is megvizsgálták, hogy a különféle segédrendszerek használatával el tudják-e kerülni a gázolást. Először egy Peugeot 508-as éjjellátó asszisztensét tesztelték, ami infravörös sugarakkal pásztázza a teret. Ezek a műszerek eddig nem terjedtek el túlzottan az autókban, vagy csak igen drágán lehet rendelni őket extraként. Pedig nem lenne rossz, mert az ADAC szerint ezekkel könnyen el lehet kerülni a gázolásokat - akár emberről, akár állatról van szó. A rendszer időben észlelte a tesztbábut is, és a fékezésben is segédkezett. Megnézték még a vészfék-asszisztens hatékonyságát is. Ezt két kocsiban (VW T-Cross és Mitsubishi Eclipse Cross) is kipróbálták. A teszten kiderült, hogy a rendszer nem képes minden esetben elkerülni a vadakkal való ütközést. Bár az ilyen rendszereket 2022-től kötelezően be kell építeni az új autókba, a vészfék-asszisztenseket többnyire gyalogosok, más autók és kerékpárosok érzékelésére állítják be, nem vadakra.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás