Hirdetés
Viszlát, dízel erőforrás? Biometán-meghajtású traktort fejleszt a New Holland
A New Holland mezőgazdasági gépgyártó cég idén erősíteni kívánja piaci pozícióit, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szán a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek. Többek között ezek hangzottak el a márka első európai online sajtótájékoztatóján. A beszámolóban a márka európai piaccal kapcsolatos éves célkitűzéseiről és gépújdonságairól volt szó, az egyik legérdekesebb pedig a biometán-meghajtású traktor fejlesztésének részletei voltak.
A koronavírus-járvány árnyékában megtartott virtuális sajtótájékoztató házigazdája Carlo Lambro volt. A New Holland olasz elnöke a köszöntőjében elmondta: az európai gépforgalmazók nehéz időszakot tudhatnak maguk mögött. Az értékesítés minden szegmensben visszaesett, annak ellenére is, hogy sok országban az év második felében fellendült a kereslet az új gépek iránt. A márka piaci részesedése kis mértékben csökkent, azonban megőrizte vezető pozícióját például Olaszországban, Lengyelországban, Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában és Ukrajnában is - számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.

Biometán üzemű traktorok
A céljuk, hogy idén erősítsék piaci pozícióikat, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szánnak a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseiknek és partnerségi együttműködéseiknek. Egyebek mellett szó esett egy biometán-meghajtású traktor prototípusról, amit jelenleg olaszországi szőlőültetvényekben tesztelnek. Továbbá beszéltek a szintén olasz Nobili márkával való együttműködésükről is, melynek eredményei az elektromos meghajtású, szőlőskertekbe és gyümölcsösökbe szánt munkagépek lesznek.
Hirdetés

Erősít a full-liner vonal
Sean Lennon a cég európai alelnöke kiegészítésként hozzáfűzte, hogy az Európában a múlt év első felében történt változásokra a New Holland azonnal reagált. A gyors pénzügyi beavatkozások, amelyek részben még ma is érvényben vannak, segítették a gazdálkodás megerősítését és a második félévi eladások növelését. Az idei évben tovább erősítik full-liner pozíciójukat annak érdekében, hogy teljes mértékben kiszolgálják vevőik igényeit, exkluzív versenyképes megoldásokkal. A betakarítógép üzletágban növelni akarják eladásaikat a megfelelő gyártási technológiára és termékeik produktivitására támaszkodva. Továbbá kifejlesztették az energia független farm modelljét (Energy-Independent Farm), amely egy zárt láncú CO2 semleges termelési rendszer. Az elképzelés az idei évben válhat valósággá.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés