A gímszarvas lehet a szürke farkas legkedveltebb tápláléka, de gyakori lehet a vaddisznó, az őz és a muflon elejtése is – derítették ki a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének kutatói három kontinens publikációinak átfogó elemzése alapján. A tanulmány szerint a legelő háziállatok fogyasztása akkor növekedhet, ha a csülkösvad állományok sűrűsége és változatossága jelentősen visszaesik vagy ha a juhok, marhák tartása megfelelő védelem nélkül, nagy területeken folyik.

A MATE írta meg, hogy a szürke farkas megítélése igencsak ellentmondásos, amit jól szemléltet a svájci farkas hazánkban megtett útját kísérő számtalan megjegyzés is. A hazánkban 2001 óta fokozottan védett fajjal kapcsolatos vélemények azért is annyira negatívak, mert jelenlétének feltételezett kedvező ökológiai hatásai mellett gazdasági kárt okozhat a legelő háziállatok állományaiban.

A szürke farkas viselkedését és táplálkozását vizsgálták a szakemberek, köztük magyarok is

A magyar szakemberek ezeket a következtetéseket vonták le a vizsgálatok alapján

Úgy látjuk, hogy a faj táplálkozásának pontosabb ismerete és a táplálékösszetételt befolyásoló tényezők feltárása segíthet a csülkös vadfajokban és a legelő háziállatokban okozott károk megelőzésében és a farkashoz kötődő konfliktusok számának csökkenésében, ami végeredményben hozzásegíthet a farkas hatékonyabb természetvédelmi kezeléséhez” – mondta Dr. Heltai Miklós intézetigazgató egyetemi tanár. Dr. Katona Krisztián egyetemi docens, a közelmúltban megjelent tanulmány másik szerzője is beszélt az eredményekről.

Három kontinens számos országából gyűjtött szakirodalmi információk alapján megállapítottuk, hogy a Magyarországra visszatelepülő és az Északi-középhegységben szaporodó és terjeszkedő farkas számára a csülkösvad populációk minden valószínűség szerint az elsődleges táplálékforrást jelentik. Úgy, ahogy az Európa vagy Észak-Amerika számos területén megfigyelhető. Feltételezhetően a legkedveltebb táplálékforrás a gímszarvas, közülük is elsősorban a borjak vagy a legyengült, sebezhetőbb egyedek” – fogalmazott.

50-100 hazai szürke farkas van

Az elemzés alapján az is megállapítható, hogy a hazánkban jelenleg 50-100 egyedre becsült növekvő állományú farkas csúcsragadozóként mindenképpen fontos ökológiai szabályozó szerepet tölthet be, így enyhítheti például a nagytestű növényevő fajok erőteljes lokális hatásait. Erre utal William Ripple és Robert Beschta 2012-ben megjelent tanulmánya is, amely szerint az „átlagos szarvas egyenérték” hatszor nagyobb azokon a területeken, ahol a farkas nem fordul elő, mint azokon, ahol jelen van.

„A farkasos területeken a növényevők létszáma csak lassan növekszik, összhangban a növényi produktivitás növekedésével. Ez pedig arra utal, hogy a farkas valóban képes a növényevő prédafajok létszámának korlátozásán keresztül az elsődleges termelési szintekre hatni. Ez alapján elmondható, hogy az északi féltekén a farkas jelenlétével jellemezhető ökoszisztémákban a felülről lefelé szabályozás igen erőteljes lehet a farkas nélküli közösségekéhez képest” – mondta Dr. Heltai Miklós.

Nem csak a könnyű prédára mennek a farkasok

A cikk szerint tudni érdemes azt is, hogy az a rendszeresen hangoztatott állítás, hogy a farkas vagy az egyéb nagyragadozók csak a beteg, gyenge, senyves egyedeket támadják, nem igaz. A farkas minden lehetőséget megragad a zsákmányszerzésre és természetesen a támadások sikeresebbek a gyengébb egyedek esetében. Ugyanakkor a MATE kutatóinak egy még nem publikált vizsgálata szerint az Északi-középhegységben szinte egyáltalán nincs rossz kondíciójú gímszarvas – a farkas mégis táplálkozik - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás