Hirdetés
Volt, hogy a szántó hektárjáért 3,2 milliót is megadtak tavaly
Hirdetés
Visszaállt a földpiac normál ügymenete az állami földértékesítés után, de az áremelkedés nem állt megLegjobban a szántót adták és vették
Tavaly egyébként továbbra is a szántót adtak és vettek a legtöbbször: az ügyletek 72 százalékát erre kötötték. Ám arányaiban valamelyest csökkent az értékesítése az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és a gyümölcsös (4 százalék) javára. Talán ennek is köszönhető, hogy lényegesen növekedett az utóbbiak átlagára. Országos átlagban a szőlő hektárja 16, a gyümölcsösé és az erdőé 12-12, a gyepé 9,7 százalékkal drágult.Komoly eltérések a régiók és a különböző területek árai között
A régiós átlagok mögött azonban megyéken, és a megyék egyes részei között is jókora különbségek lehetnek a föld minőségétől és egyéb feltételektől függően az értékesített szántó átlagára. A legmagasabb 2017-ben Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt (1,7–1,8 millió forint/hektár), a legalacsonyabb Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében (700–900 ezer forint/ hektár). A KSH összegzése szerint 2017-ben a szántó átlagára Békés (21 százalék), Hajdú-Bihar (13 százalék) és Fejér (11 százalék) megyében 10 százalék felett nőtt, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében azonban jelentősen csökkent (15, illetve 11 százalékkal).Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés