A rendőrségi nyomozás adatai szerint 2021. október 15-én egy 43 éves zalaszentiváni férfi közlekedett a 73224-es számú mellékúton Alsónemesapáti felől Nemesapáti irányába egy mezőgazdasági vontatóval és a mögé kapcsolt tárcsával. Amikor az utat keresztező, működő fénysorompójú vasúti átjáróhoz ért, a traktoros észlelte a pirosan villogó tiltó jelzést, azonban a jármű fékberendezésében fellépő műszaki hiba miatt nem tudott lassítani és a vasúti pályára hajtott, ahol a járműve elejével nekiütközött a Zalaszentiván felől Nagykapornak állomás irányába haladó mozdonynak. 

Az ütközés következtében a mezőgazdasági vontató teljes eleje leszakadt, a traktort vezető férfi súlyos sérülést szenvedett - írta a Rendőrség. A büntetőeljárás során igazságügyi műszaki szakértő a mezőgazdasági vontató átvizsgálását követően megállapította, hogy a gépjármű a baleset bekövetkezésekor, a fékrendszer állapota miatt alkalmatlan volt a közúti közlekedésre. A fékrendszer meghibásodása azonban nem közvetlenül a baleset bekövetkezése előtt állt be, hanem a fékfolyadék teljes elfolyása hosszan tartó folyamat eredménye volt, melyet a járművezetőnek észlelnie kellett volna, amikor közlekedett vele.

Vonattal ütközött és kettészakadt az erőgép Zalában: hibás volt a traktoros, mert nem fogott a fék

Vétség megalapozott gyanúja

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai az 43 éves zalaszentiváni lakost vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd a nyomozást befejezték és az iratokat vádemelési javaslattal 2022. május közepén az ügyészségnek megküldték további intézkedésre.

Az összességében szerencsés esetről a Rendőrség fotósorozatot is készített. Ezeket a felvételeket tesszük közzé az alábbi galériában.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás