Kezdenek szállingózni az első hírek a kukorica és a napraforgó betakarításával kapcsolatban. Zalában a gazdák a tavalyinál több terményt tudtak betakarítani, míg Békésben sem a terméssel, sokkal inkább az árakkal van probléma.

Békés megyében már befejezték a 75 ezer hektáron termesztett napraforgó betakarítását. Összesen 201 ezer tonna került a tárolókba, ami azt jelenti, hogy hektáronként átlagosan 2,7 tonna volt a termésátlag. A learatott termés minősége jó, az olajtartalom is a követelményeknek megfelelően alakul. Az összes bevetett terület mindössze egy százalékáról nem sikerült leszedni a termést, mivel ezek a földek víz alatt állnak. A sok csapadék miatt a gombafertőzések is hatványozottan jelentek meg az állományokban, a gazdáknak fokozottan kellett védekezniük a betegségek ellen.

Pokoli alacsonyan alakul a napraforgó felvásárlási ára
 

Örülhetnének a gazdák a szép termésnek, de a felvásárlási árakkal a napraforgó esetében is problémák vannak. Jelen pillanatban 90-92 ezer forintot fizetnek az olajos növény tonnájáért, ami nagyon alacsonynak mondható, de az előrejelzések szerint további csökkenés várható a felvásárlási árakban.

Kukoricát 99 ezer hektáron vetettek a megyében, a teljes terület 40 százalékát takarították be. Nem zárható ki, hogy sikerül a két évvel ezelőtti rekordmennyiséget megközelíteni, esetleg felülmúlni, ám a jelenlegi csapadékos időjárás még ronthat ezen. Az idén eddig 316 800 tonna kukoricát arattak le.

A Magro.hu piactéren jelenleg 40.916 forintért adják-veszik a gazdák a kukorica tonnáját, míg a napraforgó tonnánként 109.000 forintba kerül átlagosan.

Zalából is érkeznek a hírek a kukorica és a napraforgó betakarításáról. Az olajos növény 85 százaléka már a tárolókban van. A tavalyi 2,2 tonna/hektáros átlaghoz képest idén 2,7 tonnát sikerült learatniuk a gazdáknak hektáronként a földekről.

A kukorica betakarításával is jól haladnak a gazdák, bár az esős időjárás megtréfálhatja az aratókat
 

A kukorica hozama mintegy 1,8 tonnával haladja meg a tavalyi termésátlagot. A kukorica vetésterülete idén mintegy 34 ezer hektár Zala megyében, eddig 230 hektáron végeztek a betakarítással. A termés minősége jó, a hektáronkénti átlaghozam 7,8 tonna.

A napraforgót 98 ezer forintért lehet értékesíteni, míg a kukorica tonnánkénti felvásárlási ára 38 ezer forint. Látható, hogy Zalában is problémák lesznek a felvásárlási árak terén.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás