Tavaly Újpest nyerte el a Virágos Magyarország versenyén a főváros fődíját, a legvirágosabb kerület címet. Több zöld projekt valósult meg a IV. kerületben, ilyen például a Vadvirágos Újpest Program, melynek keretében 2020-ban hozták létre az első „vadvirágos” ágyást a Homoktövis Parkban, melyet aztán számos másik követett. 2021-ben már összesen 7 helyszínen, az előbb említett Homoktövis Parkban, a Bőröndös sétányon, a Megyeri úton, a Görgey úton, a Pozsonyi úton, a Szigeti József utcában és az SZTK mellett létrehozott levendulamezőn vannak virágos ágyások.

Az Újpest Média számolt be róla, hogy 2022-ben tovább folytatódott a tömeges faültetés, 2022-ben elérték a 2019 ősze óta ültetett fák számában a 2266-ot. 2021-ben hozták létre az Izzó Lakótelepen az első Újpesti Közösségi Tankertet, ahol 22 magaságyásban, 22 újpesti lakos kezdhetett zöldségeket és fűszernövényeket termeszteni.

Zöldül a lila kerület: közösségi kert, vadvirágos ágyások és tömeges faültetés Újpesten - Fotó: Újpest Média

További fejlesztések

Az ötlet annyira sikeres lett a lakosság körében, hogy idén egy dupla akkora, összesen 40 ágyásos közösségi tankertet valósít meg Újpest Önkormányzata a Tavasz-Nyár-Viola utcák által határolt, elhanyagolt dühöngő helyén. A közösségi kerten belül az ágyások mellett lesz egy kisebb ház, ami esőbeállóként is szolgál majd.

A bejárat mellett kerékpártámaszok, a kerti ház körül lócák kapnak helyet. Az ágyások között három pihenőpontot alakítanak ki, ahol a kerti csapok is találhatóak. Itt egy-egy pihenőpadot is elhelyeznek fákkal. További érdekesség, hogy az ágyások közötti közlekedőfelületet mulcsból készítik.

Vadvirágok, mulcs és zöldellő erdő Újpesten - Fotó: Újpest Média

Kertek és beltéri növényfalak

A közösségi kert északi oldalát mindeközben különböző programok szervezésére teszik alkalmassá, a gyerekek számára pedig homokozót alakítanak ki. Ám nem csak a közösségi kertekbe kerültek magaságyások, hanem újpesti intézményekbe is. 17 óvodába és 7 bölcsődébe került kihelyezésre összesen 73 magaságyás, ahol különböző zöldségeket és virágokat ültettek el a gyermekek.

Folytatódik az újpesti intézményekben az élő beltéri növényfalak telepítése is, továbbá elkészült a Fővárosi Csatornázási Művekkel együttműködve a Szilas-patak mentén az ökológiai folyosó is, és befejeződött az első Újpesti Levendulapark is, 5832 tő levendulával, 1432 tő évelővel, 9 tő pergolára felfuttatott futónövénnyel, padokkal és szelfipontokkal.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás