Hirdetés
15 tonna kukorica is teremhet egy hektáron, ha jó hibridet választunk
Tavaly indult útjára – hagyományteremtő céllal - a KWS Szemes Kukorica és Silókukorica Termelési Versenye. A 2015-ös sikeres fogadtatáson felbuzdulva idén is meghirdették a versenyt. A fő cél az volt, hogy megmutassa, évről-évre számtalan új kukorica hibrid kerül piacra, melyek a korábbiaknál lényegesen jobb termelési tulajdonságokkal bírnak.
A KWS Szemes Kukorica Termelési Verseny iránt nagy volt az érdeklődés idén is. Összesen 139 fő jelezte részvételi szándékát, 118 településről. A megmérettetésen KWS 2370, SOLFERINO, KAMPARIS, KWS 2482 és KONFITES hibridekkel indultak a jelentkezők. A verseny természetesen a vetéssel kezdődött, később a KWS területi képviselői a versenyzőkkel együtt többszöri területszemlét tartottak a tenyészidőszak során, így építve a partnerséget és a sikeres gazdálkodáshoz vezető utat. A betakarítás során begyűjtött adatok alapján novemberben kerültek kiértékelésre az eredmények. A verseny helyezettjeinek sorrendjét a 14,5%-os szemnedvesség tartalomra számított és bemért nettó terméshozam alapján állapították meg.
A korai 300-as éréscsoport kategóriában az első 3 helyen a KWS 2370-es hibridekkel nevezők végeztek. Az első helyezett Juhker Kft. 13,2 tonnás hektáronkénti eredményt ért el, a második helyezett Lapu Balázs 12,1, míg a harmadik helyezett Derék-Pataki Zrt. 11,9 tonnát termelt egy hektáron.
Hirdetés
A 300-as éréscsoport kategória első három helyén KAMPARIS fajtát vetők osztoztak. A dobogó legfelső fokát 15,1 tonnás hektáronkénti termésmennyiséggel Nagy Imre Gábor kaparintotta meg, a második helyezett KTK Kft. 14,1 tonnát termelt, míg a harmadik helyen végző Barki Zsolt 13,9 tonnát aratott le egy hektár termőföldről.
A termésversenyen ismét kiemelkedő eredmények születtekA 400-as éréscsoportban az első helyen a KONFITES fajtát vető Kapeller Mg. Kft. végzett, 15,2 tonnás hektáronkénti terméshozammal, a második helyen szintén KONFITES fajtát termesztő Kurucz-Ker Kft. végzett 15,1 tonnával, míg a harmadik helyre a KWS 2482-es hibridet termesztő Bosits Tamás ért oda, 15 tonnával.
A KWS Silókukorica Termelési Versenyen a következő eredmények születtek: a roppantottság bajnok a Hód-Mezőgazda Zrt. lett. KONSENS hibridet termesztettek, eredményük 81,8%-os szemroppantási arány lett.
Az emészthető keményítő bajnok a Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. lett. Szintén KONSENS fajtát vetettek, és összesen 371 g/kg emészthető keményítőt mutattak ki a szárazanyagban.
A hozam bajnok címet a Mezőfalvai Mg. Zrt. nyerte el. Az elvetett KONSENS hibridből 69,6 t/ha zöldtömeget sikerült betakarítaniuk.
A silókukoricák is megmérkőztek egymássalVégezetül a silókukorica nagydíjat a Nagymágocsi Farmer Kft. vihette haza. Termésük nagyon szépen alakult: 54 t/ha zöldtömeget produkált az elvetett KONSENS hibrid 339 g/kg szárazanyag tartalommal, valamint 367 g/kg keményítővel a szárazanyagban.
A szakértők a verseny után levonták a következtetéseket: látható, hogy évről évre egyre termékenyebb és jobb minőségi paraméterekkel rendelkező hibridek kerülnek piacra. Épp ezért a KWS is folytatja a megkezdett utat, sőt, jövőre is megrendezik a KWS Kukorica Termelési Versenyeket.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés