Bejelentette a Syngenta, hogy a következő 5 évben 2 milliárd dollárt (közel 600 milliárd forintot) költ arra, hogy segítsen a termelőknek a klímaváltozás okozta kockázatok csökkentésében. A vállalat így biztosítja a forrást új fenntarthatósági céljainak eléréséhez, miszerint a vállalat minden évben 2 új technológiai áttöréssel lép a piacra, csökkentve és ellensúlyozva ezekkel a mezőgazdaság hatását a klímaváltozásra. A fenntartható mezőgazdasági fejlesztések ösztönzésével segíteni szeretnék, hogy a világ élelmiszer-ellátása a bolygó környezeti korlátait figyelembe véve valósuljon meg.

A cég közleménye szerint Erik Fyrwald vezérigazgató azt is bejelentette, hogy a fenntartható mezőgazdálkodást célzó kutatás-fejlesztési befektetésen kívül a vállalat 2030-ra a felére csökkenti saját karbon-intenzitását, hozzájárulva ezzel a párizsi klímaegyezmény célkitűzésének megvalósulásához. A Syngenta ez irányú elkötelezettségét a Science Based Targets initiative (SBTi) hitelesítette és ellenőrzi - írták.

600 milliárd forintnyi összeget fordít fenntartható mezőgazdasági fejlesztések megvalósítására a Syngenta

Erik Fyrwald azt mondta, hogy a cég felgyorsítja az innovációt, hogy jobb és biztonságosabb megoldásokat találjon az emberiség kihívásaira, amilyen a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése. Ezek nem pusztán szavak. Valódi akció, amely meghatározza, hogyan segítsünk a termelőknek megküzdeni a klímaváltozással, és csökkentsük a mezőgazdaság szerepét a világ üvegházhatású gázkibocsátásában - folytatta.

A 2 milliárd dollárt olyan, egyértelmű előnyöket vagy technológiai áttörést jelentő programokra fordítják, amelyek előrelépést hoznak a mezőgazdaság fenntarthatóságában.

Ilyen például a földhasználat, a talaj egészsége, illetve az integrált növényvédelem területe is. A The Nature Conservancy természetvédelmi szervezet és a Syngenta több szintű együttműködésében dolgozik azért, hogy olyan újítások szülessenek a mezőgazdaságban, amelyek egyszerre szolgálják a termelők javát és vannak kedvező hatással a környezetre. Az együttműködés fókuszában a talaj egészsége, az erőforrás-hatékonyság és az élőhelyek védelme áll.

A The Nature Conservancy (TNC) vezérigazgatója, Sally Jewell szerint:

Ahhoz, hogy a természetvédelemben lényegi változást érjünk el, az üzleti szektor részéről határozott lépésekre van szükség. A vállalatok egyre inkább felismerik a klímaváltozás okozta kockázatokat és a fenntartható működést jelentő előnyöket. Mi pedig szívesen segítünk a tudományos és a szakértői hátterünkkel az üzleti gyakorlat átalakításában. A Syngenta innovációs befektetése fontos lépés egy olyan jövő irányába, ahol az emberek és a természet együtt fejlődnek.

Üdvözöljük azt, hogy a Syngenta a kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzését a Science Based Target kezdeményezéssel érvényesíttette. A klímaváltozás elleni harcban létfontosságú az agrárszektor iránymutatása, és ezen célkitűzések vállalásával a Syngenta biztosította magának az utat egy jövőálló növekedés irányába – mondta Cynthia Cummis, a World Resources Institute (WRI) klímaszakértője.

A Syngenta idén bejelentett, az innovációt felgyorsító vállalásával a cég hatékonyan tudja támogatni a termelőket az egyre növekvő, a klímaváltozás, a talajerózió és a biológiai sokféleség csökkenése okozta kockázatok kezelésében. A vállalat évente tesz majd közzé független szervezet által ellenőrzött jelentést arról, hogyan halad a célok teljesítésével.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás