Megkapta a végső engedélyt a Florida Keys-i helyi hatóságoktól az a terv, hogy 750 millió génmódosított szúnyogot engedjenek szabadon az eddigi vegyszeres, és nem túl sikeres szúnyogirtási próbálkozások helyett. A projekt már csak erre az engedélyre várt az induláshoz. Korábban ugyanis már állami és szövetségi szinten is engedélyt kapott, és az amerikai környezetvédelmi hivatal is beleegyezett az ötlet megvalósításába.

Florida szúnyogproblémáit egy afrikai eredetű invazív faj, az Aedes aegypti nevű moszkitó okozza. Ez a rovar az egész szúnyogpopulációnak mindössze az 1 százalékát adja, de egy sor veszélyes fertőző betegséget terjeszt. Többek között a sárgaláz és a dengue-láz kódokozóját, illetve a Zika-vírust hordozza. A szúnyogot nagy erőkkel és rengeteg pénz befektetésével, ám annál kevesebb sikerrel igyekeznek irtani, ráadásul a vegyszeres szúnyogirtás sok környezeti kárt is okoz.

Hamarosan 750 millió génmódosított szúnyog repkedhet Floridában - képünk illusztráció

Ezért hasznos a génmódosított szúnyog

Erre a gondra lehetne megoldás az OX5034 kódnevű, génmódosított szúnyog. Ennek minden példánya hímnemű. Ugyanis a génszerkezetét úgy módosították, hogy a nőnemű utódai még lárva korukban elpusztuljanak, csak a hímek érjék meg a szaporodóképes kort, tovább terjesztve a halálos génváltozatot. Mivel a hímnemű szúnyog nem szív vért, az nem is terjeszt betegségeket - írta az Index anyaga a CNN-re hivatkozva. A génmódosított szúnyogot a Kajmán-szigeteken, Panamában és Brazíliában már a gyakorlati életben is használták. A brazil tapasztalatok szerint ezután rövid idő alatt 95 százalékkal csökkent az Aedes aegypti populációja. Floridában ennek ellenére komoly ellenérzéseket váltott ki a 750 millió szúnyog bevetése, 230 ezren írtak alá egy ellene indított petíciót.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás