Oroszország a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági termelője, az elmúlt években egyre több gabonafélét és napraforgóolajat exportált. A kivitel az idén tovább nőhet, mert az ország agrárexportja 2023-ban legalább 10 százalékkal fog nőni – jelentette ki Viktorija Abramcsenko orosz miniszterelnök-helyettes. A politikus szerint az érték úgy is növekedni fog, hogy a barátságtalan országokkal nem kereskednek. Hozzátette: az eurázsiai ország mezőgazdasági exportja tavaly elérte a 41,5 milliárd dollárt, 12 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A Reuters cikkére hivatkozva a Világgazdaság számolt be róla, hogy a barátságtalan országokkal való kereskedelmi kapcsolatok lezárása nem állította le a mezőgazdasági exportot, a szállítások volumene és értéke is nőtt. Moszkva a szankciókat bevezető államokat nevezi barátságtalan országoknak. A miniszterelnök-helyettes szavai egybevágnak az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adataival: az USDA szerint az eurázsiai ország 45 millió tonna búzát exportált a 2022. júliustól 2023. februárig tartó pénzügyi évben, amivel rekordot döntött, és éves szinten 36 százalékos növekedést jelentett. Az USA szakminisztériuma ebbe nem számolta bele a Krím félszigetről és a kelet-ukrajnai területekről származó termést, tehát a tényleges mennyiség még nagyobb volt.

A háború kedvezőtlen hatásai és a szankciók ellenére is az agrárexport további bővülésére számít Oroszország - képünk illusztráció

Európa lemaradásban, Ukrajna még nagyobb gondban

A 35 millió tonnával második helyen álló Európai Unió viszont jóval lemaradt. Az oroszok hajókkal havonta átlagosan 3,5 tonnát szállítottak, főleg Törökországba, Egyiptomba, Iránba, Szaúd-Arábia, Szudánba és Algériába. Szárazföldi útvonalakon Kazahsztánba ugrott meg a kivitel: ugyan a közép-ázsiai országnak egyre jelentősebb a saját termelése, de a feldolgozóipara az olcsóbb orosz búzát részesíti előnyben. Napraforgóolajból Moszkva exportja elérte 4 millió tonnát, alig lemaradva Ukrajnától. 

Keleti szomszédunk kivitele évek óta csökken, amit a háború csak tovább rontott, így az előrejelzések szerint Oroszország jövőre megelőzheti Kijevet. Az eurázsiai országban ugyanis folyamatosan bővül a napraforgómag termelése és feldolgozása, viszont a belső fogyasztás nem nő, így egyre több jut exportra. A cikk szerint a napraforgóolaj legnagyobb piacának Kína, Törökország és Egyiptom számít, míg napraforgódarából Törökország és Fehéroroszország vásárolja a legtöbbet. A javuló hozamok a technológiai fejlődéssel és a klímaváltozással járó termőterület-bővüléssel magyarázhatók.

Oroszország az agrárexporttal törne ki a szankciós szorításból

A globális felmelegedés hatása Szibériában erősen érződik. Ha az örök fagyövezetből akár néhány tízezer négyzetkilométernyi tundra is kikerül, mezőgazdasági művelésre alkalmassá válik, azzal érezhetően tovább javulnak az oroszok esélyei. A szibériai szűzföldek termőképessége jobb, mint a kimerített francia, holland és német földeké, amelyek egy részén legalább egy évezred óta folyhat mezőgazdasági termelés - közölték.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás