Kanadai üzletemberek azt próbálják elérni, hogy nagy mennyiségben vásárolhassanak kanabiszt Malawiban. Ennek annál is inkább van realitása, mivel Malawi lemaradni látszik az egyre nagyobb potenciállal kecsegtető legális fűbizniszről. Ezért szeretnék elérni, hogy egy 50 ezer hektáros területen ipari kendert termeszthessenek, amiből ruhákat vagy éppen gyógyszert is tudnának gyártani. Az ország egyik legfontosabb exportcikkének számít a dohány, de akár ezt is leválthatná a kender hosszú távon. A dohánytermékek piaca ugyanis folyamatosan szűkül, míg a legalizált kender piaca egyre nagyobb teret hódít. Malawiban - kutatási célokból - ugyan már dolgoznak ipari kenderrel, de továbbra is illegális az országban. Ám ha a kormány megsiettetné a legalizálást, akkor lehetővé válna az ipari kender termesztése, a befektetők pedig a megfelelő engedéllyel vásárolhatnának majd a helyi farmerektől - írta meg az Index.
A kanadai fűbiznisz már Afrikában terjeszkedne (Fotó: Pixabay, chrisbeez)
Azt fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az ipari kender nem tartalmaz pszichoaktív hatóanyagot, és a marihuánafogyasztás továbbra is illegális marad az országban. Szakértők szerint hatalmas potenciál van ebben az iparágban, hiszen a kenderolajtól, az ételeken át a samponig rengeteg felhasználási módja van a növénynek.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás