Mely madárfajok küzdenek meg az Év madara címért? Ez is kiderül a felhívásból, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) – ahogyan 1979-től kezdődően mindannyiszor – az idén is útjára indított, s majd a lakosság szavazatai alapján választja ki az év madarát.

Az évente visszatérő akció célja, hogy legalább a címért versengő madárfajokról több szó essék a médiában. Így a lakosság szélesebb körben megismerheti azokat a madárfajokat, amelyek védelmében sokat tehetünk. Az újabb Év madara-szavazás jelmondata: Sokszínű természet.

A nádasok szegélyzónájában fordul elő leginkább, a homogén, sűrű nádállományokat elkerüli (Fotó: Pixabay)

Az idén három, nevében is igen színes madár közül lehet választani az internetes szavazás során. Vajon melyikük lesz az Év madara jövőre: a kékbegy, a zöld küllő vagy a vörös gém? A szabadfold.hu összeállítása egyfajta esélylatolgatásként is felfogható.

Kékbegy

Nádi énekesmadaraink közül a legszebb tollazattal rendelkező, rejtett életmódú, nehezen észrevehető faj. A nádasok szegélyzónájában fordul elő leginkább, a homogén, sűrű nádállományokat elkerüli. Kedveli a csatornapartokat, halastavakat, bányatavakat. Előszeretettel keresgél a növényzet alsó részén, az avas nádban, amit költőhelyként is használ. Vonuló, a telet Afrikában tölti. Hazai fész­kelőállománya 2014–2018-ban 1200–2000 párra volt tehető.

Zöld küllő

Gyakori harkályfélénk. Kedveli a ligetes erdőket, fasorokat, városi parkokat, temetőket, ártéri erdőket, de a zárt állományokat elkerüli. Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja. Rendszeresen keresgél a talajon is. Állandó madár, de télen kóborolhat. Odúban költ, amit maga készít, és akár több évig is használ. Hazai fészkelőállománya 15–17 ezer pár (2014–2018), és növekedést mutat.

Fő táplálékát a hangyák jelentik, de a fák kérge alatt megbújó más rovarokat és azok lárváit, bábjait is elfogyasztja (Fotó: Pixabay)

Vörös gém

Nagyméretű gázlómadár. Laza telepeit kiterjedt nádasokban alakítja ki. Fészkét nádból építi, ennek alapjait más fajok is felhasználhatják. Költőhelyétől sokszor jelentős távolságra is eljár táplálkozni, kedveli a széki sásosokat. A halak mellett kétéltűeket, vízi rovarokat, rákokat is fogyaszt. Vonuló, április és szeptember között figyelhető meg hazánkban. Nyugat-Afrikában telel. Hazai fész­kelőállománya 630–810 pár lehet (2015–2018).

A legtöbb kapott voks alapján dől el, melyik faj viselheti a kitüntető címet (Fotó: Pixabay)

A szavazatokat az MME honlapján lehet leadni július 25-én délig. A legtöbb kapott voks alapján dől el, melyik faj viselheti a kitüntető címet.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás