Manapság igen felkapott élelmiszer lett a mák Magyarországon, bár a világ más tájain és országaiban a miénktől nagyon eltérő lehet a szerepe. Ennek apropójából cikksorozatot indítunk, mellyel be szeretnénk mutatni a mákot, mint növényt, mint élelmiszert, és termesztésének körülményeiről is ejtünk majd pár szót. Mai cikkünkben a mák történetéről és a növény felépítéséről lesz szó.

A mák útja a történelemben

Származási helyének Közép-Ázsia jelölhető meg, innen terjedt el. Mára a világ minden pontján megtalálható és termeszthető mák. Története egészen Kr.e. 4000-ig nyúlik vissza, amikor már a sumérok rajzaikon ábrázolták a mákot. A képek földöntúli boldogságot sugallnak, ami azt jelentheti, hogy az ópiumot (a mák egy lehetséges felhasználási formáját) már akkor ismerték elődeink. Kr.e. 1300-ra már Egyiptomban is ismert és termesztett növényként tekintettek a mákra, amit az öröm növényének kereszteltek el, továbbá feljegyzések bizonyítják, hogy fájdalomcsillapító szerként is használták. Kr.e. 330-ban Nagy Sándor hódításai során egészen Indiáig terjedt el a máktermesztés. Kr.u. 1. századtól pedig egyre gyakrabban gyógyítottak mákból készített készítményekkel hasmenést és a vérhast. A mákból előállított ópium pontos hatóanyagait a 19. században sikerült megismerni, melyek közül a mai napig használunk többet is gyógyításra. Ezek:

  • a morfin – fájdalomcsillapításra,
  • a kodein – köhögésre,
  • a papaverin – görcsoldásra.

A mákhasználat hazánkban is hosszú időszakra nyúlik vissza. Régen a nyugtalan, rosszul alvó gyerekeknek mákgubóból készült főzete, vagy a növény levelét adták. Szerencsére manapság már nem ópioid hatása miatt használja az átlagember a mákot, sokkal inkább finom sütemények töltelékeként (pl. pozsonyi kifli), tésztaételek ízesítésére, vagy a mákosguba elkészítéséhez. Magyarországon már csak a rózsaszín virágú kerti mák termeszthető étkezési célra, a többit a magas alkaloidtartalmuk miatt betiltották.

Egyes fajtákat (alpesi mák, keleti mák, izlandi mák) dísznövényként termesztik.

A képen a mákra jellemző toktermés, a háttérben pedig egy rózsaszín mákvirág egy része látható
 
A mák rendszertana

A kerti mák (Papaver somniferum L.) a boglárkavirágúak (Ranunculaceae) rendjébe, a mákfélék családjába (Papaveraceae) tartozó élelmiszernövényünk. A mák egy egy éves, lágy szárú növény. Karószerű gyökérzete erősen kapaszkodik a talajba. Kevés oldalgyökere van, de a felső oldalgyökerek támasztógyökerekké módosultak, ezeknek köszönhetően képes stabilan ’állni’ a növény. 60-150 cm magasra képes növekedni, a növény egyenes felfelé álló, elágazás csak a tetején található. A növény felépítésére jellemző a sima, szőrözöttségtől mentes szár és levelek, de előfordul sertékkel megáldott mákfajta is. Levélzete tőlevélrózsa, szárlevelei világoszöld színűek. A felső levelek épek, szélük fodros, fűrészelt. Virága nagyméretű, sugaras. Csészelevelei zöldek, lehullóak, sziromlevelei viszont többféle színben pompázhatnak. A kétivarú virágok magányosan állnak, megporzásuk rovarok útján történik.

Humán vonatkozásban a növény toktermése a lényeges, ugyanis ebben a felnyíló toktermésben helyezkednek el a magok, melyek a megfelelő előkészítés után finom élelmiszerként használható fel.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás