Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő év márciusáig is foglalkoztatnának. Így további munkaerővel bővül a már eddig is sok idénymunkást foglalkoztató mezőgazdasági szektor. Részletek az MTI cikkében!

Mészáros András elmondta, augusztus 20-tól kukoricaválogatásra 200 főt szeretnének felvenni, 100 embert pedig más fizikai munkára alkalmaznának, jellemzően nyolcórás műszakokba. A felvettek közül a legjobb munkatársakat a betakarítás után, a vetőmagkészítés március végéig tartó folyamatában alkalmaznák. A foglalkoztatás időtartamát a mezőgazdaság igényei szabják meg, de a munkalehetőségre minden évben számítani lehet - tette hozzá a létesítményvezető.

A Monsanto Hungária Kft. jelenleg 62 főt foglalkoztat a nagyigmándi vetőmag-feldolgozó üzemben. A létesítményt a társaság az IKR Kft.-től vásárolta meg és 14 milliárd forint, 67 millió dollár ráfordításával felújította és bővítette. A beruházásnak köszönhetően a cég vetőmagtermelő kapacitása megduplázódott, 6500 hektáron állítanak elő 1,2-1,3 millió zsák vetőmagot.

Az amerikai Monsanto Company leányvállalata, a Monsanto Hungária Kft. 1997 óta tevékenykedik Magyarországon. Növényvédőszerek forgalmazása után kezdtek vetőmagtermesztéssel foglalkozni. A társaság a 2012 és 2013 szeptembere közötti üzleti évben 37 milliárd forintos árbevételt ért el, ennek fele exportból származott. A Monsanto Company az Egyesült Államok 500 legnagyobb cége közé tartozik. A világon összesen 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 66 országban 404 létesítményt üzemeltet.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás