Hirdetés
A multik uralják a magyar vetőmagpiacot, hazánk egyszerű nyersanyag-exportőr lett
Hirdetés
A magyar vetőmagpiac főként három nagy vállalatnak termesztAlig van magyar exportőr, magyar mezőgazdasági innováció pedig még kevesebb
Ugyan Magyarországon 850 vállalkozás foglalkozik vetőmag termesztéssel és kereskedelemmel, ezek a magyar kivitelnek nagyjából csak az 5 százalékát adják. A maradék 95 százalékot három nagy multinacionális cég birtokolja, a Monsanto, a Pioneer és a Syngenta. Ezek a cégek főként kukorica vetőmagot szállítanak a külpiacokra. A három nagyvállalattól kiadják a gazdáknak a bázismagot, majd szerződést kötnek a termelőkkel, és a cég megvásárolja tőlük a kész termést, azaz a vetőmagot. A multik vetőmagüzemmel is rendelkeznek, a Pioneer és a Syngenta zöldmezős beruházásban építette meg a feldolgozó gyárát, míg a Monsanto az egykori bábolnai IKR üzemét vette meg.A jó vetőmag nemesítése nagyon megéri
Ehhez kitartás és szerencse is kell. Egy-egy fajta nemesítése akár 5-10 évig is eltarthat, mivel a magokat el kell vetni és meg kell várni, míg kikelnek. Tehát a kísérleti növények tulajdonságai – például a szárazságtűrés, a hozamnövekedés illetve a vegyszerekkel szembeni ellenállás – csak a termés beérése után derül ki biztosan. Aztán pedig újra el kell vetni, és ellenőrizni kell. Ráadásul a legtöbb kísérlet nem is sikeres. Ha viszont bejött a dolog, akkor a nemesítő 25 éves növényfajta oltalmat szerezhet, ezalatt az idő alatt pedig a forgalomba hozott vetőmagok árának 10-20 százalékát szedheti be licenszdíjként. A magyar nemesítés egy része a rendszerváltás után állami kézben maradt, de a szakmának nincs túl jó véleménye a hazai nemesítésről. A hibrid vetőmagok közül lényegében kiszorultak a hazai nemesítésű vetőmagok, a repce és a búza esetében az arány egy százalék, míg a hibrid kukorica kevesebb, mint 10 százalékát adja a magyar fejlesztésű fajták - írta a G7 cikke.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés