A női gazdálkodók lehetőségeiről és az Európai Unió Közös Agrárpolitikájáról adott elő Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a TalentA Magyarország 2021 oktatási és támogatási programjának záróeseményén, Budapesten. A kibővült támogatásai lehetőségek nagyobb szakpolitikai felelősséget is jelentenek, ezért az Agrárminisztérium négy fejlesztési területet jelölt ki. A gazdasági fejlődést, a minőségi élelmiszerelőállítást, a zöld jövőt és a megújuló vidéket. A program és célrendszer egybeesik az új Közös Agrárpolitika elveivel is.

Az Agrárminisztérium számolt be róla, hogy 2020-ban a magyar kormány illetékes szakemberei úgy döntöttek, hogy az állam jelentős forrásokkal támogatja a vidéket és az agráriumot. Az Agrárminisztérium megalkotta a “Megújuló vidék, megújuló agrárium” programot, amelyben meghatározta az évtized végére elérendő célokat. A helyettes államtitkár szavai szerint fontos, hogy 

  • a mezőgazdasági vállalkozók társadalmilag megbecsültek legyenek, 
  • vonzó környezetben éljenek, 
  • technológiailag és tudásban felkészültek legyenek, valamint 
  • minőségi élelmiszert állítsanak elő úgy, hogy közben a természeti erőforrásainkat is óvják.
A családi gazdálkodás generációs megújulásának kulcsa a nők kezében van

Négyféle célterület

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a kibővült támogatásai lehetőségek nagyobb szakpolitikai felelősséget is jelentenek. Ezért az Agrárminisztérium négy fejlesztési területet jelölt ki: a gazdasági fejlődést, a minőségi élelmiszer előállítást, a zöld jövőt és a megújuló vidéket. A program és célrendszer egybeesik az új Közös Agrárpolitika elveivel is - tette hozzá Juhász Anikó. A megújuló vidék fejlesztési területen három mutató javulását vállaltuk: a vidéki elvándorlás megállítását, a generációs megújulás elősegítését, valamint a termelők tudásának és képzettségének növelését – folytatta.

A gazdaságátadás és a nők helyzete

A megújuló vidék fejlesztési terület női kérdéseire rátérve Juhász Anikó elmondta, hogy a rendszerváltás óta ez az első, előzmények nélküli generációs megújulási időszak. Így a családi gazdaságok összetartásában és zökkenőmentes átadásában a nőkre kiemelt szerep hárul. Sajnos sokszor már csak a családi gazdaság vezetőjének halála után kerül sor a gazdaságok átvételére. Ezért nem véletlen, hogy az idősebb korosztályban magasabb a gazdálkodó nők aránya.

A helyzet megoldásának kulcsa a családi gazdaságok tudatos felépítése és előre tervezett átadása. Ennek érdekében átfogó generációs megújulási szakpolitikai intézkedéscsomagot készítettünk elő - mondta Juhász Anikó.

Első lépésként – az elmúlt két évben – két törvényt alkottunk meg: a családi gazdálkodókról szóló törvény segíti az átgondolt közös gazdaságépítést, kedvezőbb adózási feltételekkel ösztönözve azt. A gazdaságátadásról szóló törvény pedig az előretervezett generációváltásra biztosít egyszerűsített lehetőséget. A jó szakpolitikának a jogi feltételek mellett a másik kiemelten fontos eleme a célzott támogatáspolitika. Ezzel kapcsolatban a helyettes államtitkár a támogatásokkal kifejtette, hogy 2021-22-ben közel annyi forrás költhető a mezőgazdaságra és vidékre, mint az előző 7 évben összesen és ennek megfelelően jóval több forrás jut 2027-ig is. Ez óriási lehetőség, amivel jól kell tudni élni - hangsúlyozta a politikus. 2023-tól a jelenleginél is több intézkedéssel szeretnék szolgálni a generációs megújulást, mind az induló fiatal gazda, mind a gazdaságátvevő, mind a gazdaságátadó családi gazdálkodót támogatva - fogalmazott.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás