Minden évben van olyan probléma, ami hátráltatja a mezőgazdaság valamely szegmensét. Idén a szárazság lesz az, ami veszélybe sodorja a termést. Már most 20 százalékos terméskiesést jósolnak a szakértők gabonafronton.

Hiánycikk lett idén a talajnedvesség, országosan ugyanis 100 mm csapadék hiányzik a talajból. Ezzel csupán annyi a probléma, hogy az aszályos területeken máris kényszerérik a termés. Ha nem érkezik hűvösebb és csapadékosabb időjárás, sok helyen már Péter-Pál napja előtt megkezdődik az árpa betakarítása.

Már Péter-Pál napja előtt indulhat a betakarítás
 

Az őszi búza esetében sem jobb a helyzet. A megszokott július 5-10. körüli dátum helyett már június utolsó napjaiban rámehetnek a búzatáblákra a kombájnok. A korai betakarítás terméskiesést is hoz magával: a tavalyi 5 millió tonnás össztermés idén jó, ha 4 millió tonna lesz.

A terménnyel együtt a termelők is „veszélyben” vannak. Tavaly a búzatermesztők 50 százaléka zárta veszteséggel az évet az átlag 40 ezer forintos átlagár miatt. Idén még többen, akár a termelők 70-80 százaléka is veszteséget szenvedhet, akkor, ha az időjárás nem lesz kedvezőbb a következő napokban. Ennek oka, hogy a hozam nem tudja majd ellensúlyozni az ebben a gazdasági évben is várható alacsony árakat.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás