Sok szó esik mostanában Brazíliáról, akár a gazdasága, akár a sport kapcsán. Most a tojáspiacon kerültek reflektorfénybe. Brazíliában erősödik ugyanis a tojástermelés. A világ ezen a téren is vezető állama, az USA ellenben gyengélkedik. Közben az Európai Unióban egyre inkább teret nyer egy kedvezőtlen folyamat.

Jelentősen, 6,1 százalékkal erősödött a brazil tojástermelés, így 2015-ben 39,5 milliárd darab tojást állítottak elő. Az egy főre vetített tojásfogyasztás Brazíliában 192 darab volt 2015-ben, ami 5,3 százalékkal volt több, mint 2014-ben.

Eközben az USA-ban 11 százalékkal visszaesett az étkezési tojás kibocsátása tavaly 2014-hez képest. A visszaesésben nagy szerepe van a tojótyúkállomány 9 százalékos csökkenésének is. A termelők azonban ebbe nem nyugszanak bele, fokozatosan növelnék idén az étkezési tojás kibocsátását. Az USA héjastojás- és tojástermékexportja 47 százalékkal alacsonyabb volt 2015 novemberében, mint az előző év hasonló időszakában. A visszaesés oka, hogy csökkent a kivitel Mexikóba, Japánba, Hongkongba és Kanadába is. A Mexikóba irányuló export 54 százalékkal volt kisebb az előző év novemberében, mint 2014 azonos hónapjában.

Az USA-ban erősen megcsappant a tojótyúkok száma
 

Az Európai Unióban tojástermékimportot tekintve gyarapodás volt megfigyelhető. 37 százalékkal emelkedett az említett termékek behozatala, így elérte a 17,2 ezer tonnát 2015 novemberéig. Az import 33 százaléka Indiából származott, miközben az USA felől 35 százalékkal, míg Svájcból 22 százalékkal csökkent az import mennyisége. A behozatal összetételére jellemző, hogy egyre több tojáspor és tojáslé, de egyre kevesebb friss tojás kerül a közösségbe.

Az EU tojástermékexportja 18 százalékkal, 253,3 ezer tonnára nőtt 2015 első tizenegy hónapjában az előző év hasonló időszakához képest. A legnagyobb célpiacok – Japán (27 százalék részesedés az exportból), az USA (17 százalék) és Svájc (15 százalék) – együttesen 147,6 ezer tonna tojást vásároltak a közösségtől. Jelentősen csökkent a kiszállítás Oroszországba (–56 százalék) és Angolába (–45 százalék). Ezzel szemben az Egyesült Arab Emírségek irányába 79 százalékkal bővült a tojástermékek exportja. A kivitel meghatározó részét a tojásfehérje és a friss tojás tette ki.

Az Európai Bizottság adatai szerint 2016 első 3 hetében a tojás ára 125 euró/100 kilogramm volt, ami 5 százalékkal alacsonyabb, mint 1 évvel korábban.

Magyarország 2015. január és október között 12 százalékkal kevesebb héjas tojást és 35 százalékkal kevesebb friss tojást vásárolt fel nemzetközi piacról, mint 2014-ben. Az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára (21,13 forint/darab) 11 százalékkal csökkent 2016 3. hetében az előző év ugyanezen hetének átlagárához viszonyítva.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás