Termékismertetéssel egybekötött rendezvényen látta vendégül partnereit és a sajtó képviselőit a Natur Gold Hungária. Az eseménynek a Grana Antico rendezvénytér adott otthont.  

Menzel Christine, a cég ügyvezetője megnyitó beszédében üdvözölte a vendégeket, felidézte, hogy a termékeik jelentős része ősgabonákból készül, amelyek termesztése és feldolgozása organikus és természetes körülmények között történik. A Natur Gold Hungária rendelkezik bio tanúsítvánnyal és folyamatos, szigorú követelményrendszernek megfelelően működik, továbbá a termékek  csomagolásánál is nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra.

Fotó: Natur Gold Hungária sütőkeverék ősgabonából

Az emberiség első gabonája..

Az alakor korunk újra felfedezett búzája, egyike az emberiség első gabonáinak A búza nemzetségének valamennyi tagja a vad alakorból vezethető le, vagyis ebből fejlődött ki később az összes ma termesztett gabonafaj. Mivel terméshozama viszonylag alacsony, ezért a nagyipari gabonatermesztés mellőzi. Ennek ellenére az ősbúza kiváló termesztési tulajdonságokkal bír: különösen ellenálló a kártevőkkel szemben, a legrosszabb minőségű talajon is megél. Fagyállósága és sótűrése nagyon jó, így bírja a szélsőséges időjárási viszonyokat, s mindenféle gyomnövényt kiirt, elnyom maga körül. Pelyvás gabonaféle, ami szinte az összes betegséggel szemben ellenálló, mivel a pelyva hermetikusan elzárja a külvilágtól a búzaszemet, így az védve marad a szennyeződéstől, a fertőzésektől. Ősszel és tavasszal egyaránt vethető. Különösebb talajelőkészítés sem szükséges hozzá.

Biotermesztésre kiváló, mivel természetes ellenálló képessége miatt tápanyag-utánpótlást, növényvédelmet nem igényel, tehát nem kell permetezni. Így a héjszerkezete is vegyszermentes, ezért teljes kiőrlésű változata is tökéletes tisztaságú. Aminosavtartalmánál, gazdag mikroelem-összetételénél és alacsony szénhidráttartalmánál fogva a reformkonyha ideális gabonája lehet. A teljes kiőrlésű lisztjéből készült kenyér, tészta és étel könnyen emészthető, sokáig eláll, és csekély ballaszttartalmú. A rozskenyérre hasonlító és a diós kenyérre emlékeztető ízű kenyere igen tápláló, sokáig nem szárad ki. A búzafajok közül az alakor bír a legmagasabb, szárazanyagra számított nyersfehérje-tartalommal. A lizin és egyéb esszenciális aminosavak vonatkozásban különösen jó értékekkel rendelkezik. A pelyvalevelek burokként védik a szemet a különböző veszélyektől, mint pl. szermaradékoktól és gombatoxinoktól.

Bronzkortól a középkorig

A tönkölybúza a bronzkortól kezdve a középkorig fontos szerepet játszott a népélelmezésben. Napjainkban a megváltozott táplálkozási szokásoknak köszönhetően ismét nagyobb figyelmet kap, így termesztése és fogyasztása reneszánszát éli, fehérje-, vitamin- és ásványi anyagtartalma kiemelkedő. Kalcium-, magnézium-, foszfor- és szeléntartalma számottevő, a gabonamagokra jellemző érték nyolcszorosa is lehet, réz-, vas-, mangán- és cinktartalma meghaladja a búzáét. Jelentős szilícium és szeléntartalommal rendelkezik.

Pelyvás gabona

A tönke az egyik legősibb pelyvás gabonaféle, egyike az elsőként nemesített gabonáknak, az igénytelensége, betegségekkel szemben mutatott szívóssága és kedvező élettani hatása miatt ismét egyre jobban teret hódít.  Ezt a gabonát sokkal finomabb liszté őrlik, mint a többi búzafélét és ezáltal ideális finom pékáru elkészítéséhez. az egyéb búzafajok esetén. A tönke kifejezetten magas tápértékű élelmiszer. Különösen gazdag ásványi anyagokban, így magnéziumban, vasban, cinkben, B1-, B6- és E-vitaminban, a búzához képest 10-20 százalékkal több folsavat tartalmaz. Pelyvás gabonaféle, ami azt jelenti, hogy a gabonaszemet körülvevő pelyva szorosan rátapad a magra és még aratáskor sem válik le róla. Ezáltal a tönke feldolgozása sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint a búzáé vagy a rozsé. Ugyanakkor ez a különleges burok igen erős védelmet nyújt a kártékony környezeti hatások ellen, így például megvédi a szemet a gombásodástól. A rendezvényen lehetőség nyílt az alakorhoz kapcsolódó termelői tapasztalatokat is megismerni, majd az ősi gabonából készült szendvicseket megkóstolni. A Grana Antico sütőkeverék kapcsán, az ügyvezető elmondta, hogy a fejlesztésesük során szem előtt tartották azt,  hogy a konyhai tapasztalattal nem rendelkezők is sikerrel tudják használni. Mint arra kitért, termékgaranciát vállalnak. Ez azt jelenti, hogy azok számára,  akik annak ellenére sem érnek el eredményt, hogy betartják a használati utasítást, visszatérítik az adott lisztkeverék árát. Ezt követően azt tudhattuk meg, hogy a jövőben un. hosszú kelesztésű eljárásra alkalmas lisztkeverékkel is piacra lépnek. Az új receptura megalkotásában Dr. Kazsimérszki Alida fermentációs szakember is részt vett, vele együttműködve sikerült a termékcsalád élesztőmentes változatát kikísérletezni. A készülőben lévő új sütőkeverék indító kultúrája kizárólag bio alakor fermentet tartalmaz és három lépéses előkészítést igényel. Ez a termék, az előzőktől eltérően, a hagyományosan kovászolt kenyérhez fog hasonlítani.

Forrás: https://naturgoldhungaria.hu/

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás