A gabonafutrinka több néven is ismert, csócsárlónak, gabonafutónak, és vetési futrinkának is hívják. Nevéhez hűen tényleg futrinka. Teste ennek megfelelően alakult, ragadozó rágó szájszervének jellegzetessége, hogy rágóinak hegye alkalmas használatra, míg az éleit nem tudja használni. Levélzetet, egyéb növényi szövetet vágni, darabolni épp ezért nehézkesen, vagy egyáltalán nem tud. A gabonában a lárvák okoznak nagy gondokat.

Az Agrofil írta le, hogy a lárva hegyes, sarlószerűen görbült rágóival képtelen a levelek elvágására. Viszont a rágók hegyével jelentősen roncsolja az erek között elhelyezkedő, a fotoszintézisért és légzésért felelős levélszövetet. A lárva kizárólag ezzel a levélrésszel táplálkozik. Táplálkozása nyomán eleinte kisebb kerek foltokban, majd a levelek teljes felületén eltűnik a zöld növényi szövet, és csak a kifehéredett erek maradnak meg utána. A gabonafutrinkának évente egy nemzedéke fejlődik hazánkban, a szántóföldeken lárva alakban telel át. Kifejezetten fénykerülő faj. A lárvák napközben függőleges földalatti járataikban lapulnak és csak sötétben táplálkoznak. A kifejlett bogár a kalászokat rágja, de kártétele a lárvákéhoz képest elenyésző. A kifejlett bogarak a gabonaföldeken táplálkoznak és párosodnak, így a peterakás legnagyobb része is a gabonatarlókon történik.

Komoly bajokat okoz a gabonafutrinka a táblákon, képünkön a kifejlett bogár - Forrás: Udo Schmidt from Deutschland - Zabrus tenebrionides (Goeze, 1777) Uploaded by Magnus Manske

A kifejlett károkozó egy nagyjából 15 mm nagyságú fekete színű bogár, amely Európában és a Közel-Keleten is elterjedt. Az imágó a talajban telel, majd károkozását tavasz végén, nyár elején kezdi meg az érésben lévő gabonaszemek rágásával. A kifejlett egyedek párzása augusztusban zajlik le. Ezután a talajban készített üregekbe teszik a nagyjából 4 mm-es, hosszúkás tojásaikat. A kikelő lárvák éjjel bújnak elő a földbe fúrt üregekből és a fiatal gabonafélék leveleit rágcsálják, amelyek ezért kócossá, gyűrötté válnak. A gabonafutrinka kártétele leginkább gabona monokultúra, illetve régebbi időkben az ugaroltatott területek, vagy a feltört gyepek után volt gyakoribb. A gabonaféléken kívül még a frissen telepített fűféléket, gyepeket, pázsitokat is károsíthatja. 

Védekezés a kártevő ellen

A gabonafutrinka lárvák képesek akár a teljes vetés elpusztítására. Vetésváltás nélküli termesztés esetén megjelenésükre és károsításukra a futóhomok talajok kivételével szinte bárhol lehet számítani. Mivel életciklusának jelentős részét a talajban tölti, talajfertőtlenítéssel, illetve megfelelő vetésforgóval lehet ellene védekezni. Ennek elmulasztása esetén csak a permetezés marad, melyet a lárva éjszakai életmódja miatt este kell elvégezni. Az inszekticides csávázó szerek akár 4-5 leveles állapotig jó hatékonyságot hoznak a károsító ellen. Az inszekticides állománypermetezésre is sok, hatékony szer áll rendelkezésre.  Természetes ellenségei egyébként a vetési varjú, a dankasirály, és a vakondok. Amennyiben ezek folyamatosan jelen vannak a gabonavetéseken, az gyanakodásra adhat okot. A bogár fotójának eredetije ezen a hivatkozáson található.

https://www.youtube.com/watch?v=b4S4YQSy4D8
A gabonafutrinka Grúziában

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás