Az árpát már learatták a gazdák, a búza betakarítása is jól halad és a repcére sem lehet panasz. Az árak azonban olyan alacsonyan alakulnak, hogy sokan lehetnek idén veszteségesek a növénytermesztők közül.

Ritka az olyan év, amikor nem veszélyezteti sem a fuzárium, sem más betegség a gabonaféléket. A gazdák azonban így sem lehetnek boldogok. Az árpa minőségére és mennyiségére sehol sem volt panasz. A búza mennyisége néhol nem megfelelő, de akár még meg is lehet az 5 millió tonnás országos termés is.

Az árak viszont finoman szólva is katasztrofálisak. A tritikálé és a rozs tonnáját 27 ezer forintért adják-veszik, az árpa 30 ezer forintba kerül tonnánként, a takarmánybúza 37, az étkezési búza pedig legjobb esetben is 43 ezer forintot ér tonnánként. Elsősorban a búzatermesztők azok, akik jóformán nem számítanak nyereségre, sőt, 50 százalékuk még rá is fog fizetni az idei termésre.

Valószínűleg átalakulhat a hazai vetésszerkezet
 

Viszont ez az ártrend nem csak itthon néz ki így, világszerte padlón vannak a terményárak a jelentős ótermés-készletek, valamint a szép mennyiségű, betakarítás alatt álló termények miatt.

Átalakulhat hazánk vetésszerkezete

Évről-évre egymillió hektáron termelnek hazánkban búzát a gazdák, viszont a jövőben valószínűsíthetően csökkenni fog a termésterület. Hogy miért? Az ok egyszerű: ha egymás után több évben is veszteséggel termeszt valaki növényt, elgondolkodik a váltáson és ez az idő a hazai búzatermesztők esetében lassan elérkezik. Ezzel nem csak a búza termőterülete csökkenhet, hanem a komplett hazai vetésszerkezet is átalakulhat.

Forrás: vg.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás