A termény megóvásának fontos eszközei a villanypásztorok. Telepítésükkel a vadkár elkerülését és csökkentését segítik a gazdák, valamint a körülzárt területen belül tudják tartani a többnyire legeltetett haszonállatokat. Van néhány hibalehetőség, aminek kijavítására érdemes odafigyelni, hogy valóban hatékonyan és jól működjön a rendszer. Anyagunkban összefoglaltuk a villanypásztorok telepítésével kapcsolatos általános hibákat.

A villanypásztor egyfajta elektromos kerítés, amely impulzusokat generál az állatok kerítésen belül, vagy kívül tartása érdekében. A villanypásztor által előállított feszültség több ezer voltos, azonban az emberekre és az állatokra veszélytelen, mivel az áramerőssége csak kicsi. A vezeték megérintése kellemetlen, csípő érzéssel jár.

A villanypásztorok elhelyezésére és a hozzájuk közel lévő ágak eltávolítására is figyelni kell - képünk Gömörszőlősön, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fenntartható faluban készült

Figyelni kell a villanypásztorok helyes csatlakoztatására

A Vadalarm hibabejelentéseinek legalább fele erre vezethető vissza. Pedig, ha a gazda akkumulátoros villanypásztort használ, csak a használati útmutatót követve kell telepítenie a rendszert: a piros sarut a pozitív, a feketét a negatív pólusra csatlakoztatni.

A földelés fontossága

A villanypásztor egyik pólusát mindig egy földelt fém elemhez kell csatlakoztatni. Ha a telepítés helyszínén nincs ilyen, akkor külön be kell szerezni. Azonban lehetnek bármilyen jó földelők, ha azok nem a megfelelő helyre vannak leszúrva, nem lesz jó a rendszer. Kerülni kell a kavicsos, homokos részeket, mert ezek vezetőképessége elég gyenge, és ez leronthatja a villanypásztor hatékonyságát. A legbiztosabb megoldás az, ha több szondát is alkalmaznak, és azokat egymástól pár méterre helyezik el.

Kerülni kell a régi szigetelőket

Ezek műanyag bevonata ugyanis idővel megkopik, leginkább ott, ahol a vezetéket át kell fűzni rajta. Azt ugyanis a szél folyamatosan mozgatja, és egy fűrészhez hasonlóan viselkedik. Ha pedig a szigetelő műanyag rétege túlságosan megkopik, akkor a karámvezeték és a szigetelő belsejében levő fém túl közel kerül egymáshoz. Ilyenkor a szigetelő már nem szigetelni, sokkal inkább földelni fog. Ezt a hatást egyébként úgy lehet minimalizálni, hogy a vezetéket nem csak átvezetjük, de át is tekerjük a szigetelőn.

Semmivel se érintkezzen a karámvezeték

Sok olyan megkeresés van a gazdák részéről, amikor azt kérik, hogy „nekem olyan villanypásztor kell, ami még a füvet is leégeti”. Persze léteznek ilyen erős változatok is, azonban ezek már az emberre is veszélyesek, így a használatuk nagyon kockázatos. Ám néhány belógó fűszál nem fogja megbénítani a hagyományos rendszert, de minél több és minél nagyobb ilyen van, értelemszerűen annál többet veszít erejéből. Ezért javasolt a rendszeres kaszálás vagy gyomirtózás a karámvezeték alatt.

Nem szabad túlmerülnie az akkumulátornak

Mindig figyelni kell rá, hogy akkumulátor megfelelően fel legyen töltve. A villanypásztorok elektronikája ugyanis általában úgy működik, hogy csökkenő akkufeszültség mellett csökken a kimenő teljesítmény is. Bizonyos határ alatt pedig többnyire le is kapcsolnak, így, ha még marad is egy minimális erő az akkumulátorban, azzal már nem működik a rendszer. Ennek kiküszöbölésére érdemes rákötni egy napelemet.

Cikkajánló: Segítünk eldönteni, hogy villanypásztor vagy vadriasztó kell-e a földjére

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás