Továbbra is csak kis mértékben változik a gabonafélék ára, akár a hazai, akár az európai, akár a világpiaci árakat is nézzük. Ezeket a folyamatokat lekövetve a Magro Gabonaindex (MGX) értéke sem változott érdemben a 43. héten. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A nagy sár miatt még lábon áll a kukorica egy jó része a földeken, de az időjárás az elmúlt napokban már kegyes volt a termelőkhöz. Hasonlóan jónak ígérkezik a folytatás is, így gőzerővel haladhat tovább a betakarítás. A Magro.hu fizikai piacterén 1 százalékot alig elérő mértékben olcsóbb lett a kukorica a 43. héten és így átlagosan 41.397 forintért adták, illetve vették. Az ünnep és a munkaszüneti nap miatt a szokásosnál rövidebb volt a múlt hét a budapesti árutőzsdén. E rövid időszak pedig nem volt elégséges, hogy változásokat láthassunk az időben hozzánk közeli árfolyamok esetében. Ennek megfelelően – alacsony forgalom mellett - a novemberi kurzus maradt 46.500 forint, a decemberi pedig 47 ezer forint. A márciusi és májusi árfolyam viszont hozzávetőlegesen 1 százalékot emelkedett. Előbbi 48.400 forinton, utóbbi pedig 49 ezer forinton zárta a hetet. Párizsban (MATIF/EURONEXT) folytatódott a sorminta. Most újra az emelkedés következett. Bár először lefelé indultak el az árak, a hét második felében már összességében pluszban jártak. A novemberi árfolyam 163,5 eurón, a januári pedig 171 eurón állt meg. Drágult a kukorica Chicagóban (CBOT/CME) is hozzávetőlegesen 1 százalékkal. Ezzel a decemberi lejárat megközelítette a 150 dollárt és 153,61 dollár lett a márciusi lejáratú. Jelenleg 6 ezer tonna kukorica eladó a piactéren és összesen 6 ezer tonnára van vételi ajánlat.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2015. aug. 2015. szept. 2015.
40. hét 41. hét 42. hét 43. hét
Átlagár (Ft/t) 41 656 40 409 40 938 41 575 41 670 41 397
Kötési mennyiség (t) 5 915 6 012 1 715 4 100 3 950 3 150
A kukorica átlagárának alakulása
 

Minimálisan csökkentek az árak a hazai fizikai piacon. A malmi búza prompt átlagára ezzel 47.900 forint, míg a takarmánybúzát 44.800 forint lett a 43. héten. Az elmúlt hetek történéseinek megfelelően gyakorlatilag nem láthattunk ármozgásokat a magyar határidős búzapiacon. A decemberi malmi búza árfolyama maradt 48 ezer forint, a márciusié pedig 48.800 forint. A takarmánybúza pedig 45.300 forinton és 45.900 forinton zárta a hetet hasonló időszakokra vonatkozóan. Párizsban (MATIF/EURONEXT) továbbra sem alakult ki egyértelmű ártrend, ráadásul a múlt héten az árak is alig változtak napról-napra. A decemberi búza enyhe mínuszban, a márciusi és májusi pedig kis pluszban zárta a hetet. Ezzel a decemberi búzát valamivel 175 euró felett lehetett lekötni. Chicagóban (CBOT/CME) a korábbi esés után kis mértékben drágult a búza, legalábbis, ami az év utolsó és a jövő év első negyedévét illeti. Ezzel a decemberi kurzus 181,73, a márciusi pedig 184,16 dollárig jutott. Aktuálisan mintegy 6 ezer tonna búza eladó és 4 ezer tonnát vennének a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2015. aug. 2015. szept. 2015.
40. hét 41. hét 42. hét 43. hét
Átlagár (Ft/t) 46 744 46 084 46 841 46 748 47 711 47 156
Kötési mennyiség (t) 7 300 7 115 2 402 2 715 2 210 2 475
A búza átlagárának alakulása
  Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás