Nagy fába vágta a fejszéjét – vagy az ásóját – a Nemzetközi Burgonya Központ: Kísérlettel szerették volna megtudni, létezhet-e burgonyatermesztés vagyis megterem-e a burgonya a Marson. A kísérlet első eredményei szerint nem halnánk éhen a vörös bolygón.

A projektet azért indították útjára a kutatók, hogy megtudják, lehetséges-e a burgonyatermesztés a távoli bolygón és hogyan reagál a krumpli az igazán szélsőséges körülményekre. Ebből következtetni lehet arra is, hogy túlélhetik-e az olyan, a Földön előforduló éghajlati anomáliákat, mint a klímaváltozás és a szélsőséges időjárás.

A marsi körülményeket egy hermetikusan lezárt, CubeSat nevű tárolóval szimulálták. A CubeSat-on belül van egy tároló, melyben a termőföld és a burgonyagumók találhatóak. Az eszközt úgy állították be, hogy szállítsa a tápanyagban gazdag vizet, szabályozza a hőmérsékletet – a marsi éghajlatnak megfelelően –, imitálja a légnyomást, illetve az oxigén és szén-dioxid szintjét.

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=AE3b7Oe_kys[/embedyt]

A kísérlet eddig sikeresnek mondható – ahogyan a videón is látszik -, ugyanis a burgonya remekül igazodik a szélsőséges körülményekhez is. Az index.hu szerint a táptalaj egy, a marsi talajhoz szinte megszólalásig hasonlító termőtalaj, melyet a dél-perui Pampas de La Joya sivatagban találtak meg a kutatók. Egyelőre úgy fest, a burgonyatermesztés megvalósítható lenne a vörös bolygó.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás