A szántóföldi növények jó hozamai ellensúlyozták a termőterület csökkenését, az őszi búza és az őszi árpa aratása termésátlagrekorddal zárult. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Feldman Zsolt közölte, hogy a gazdák 1,5 millió hektáron 8 millió tonna terményt takarítottak be. A termelők munkáját a csapadékos ősz és a hideg tavasz nehezítette, az aratás 2-3 hetet késett. 

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a 2021-es évet az elmúlt 25-30 év legnehezebb mezőgazdasági idényeként értékelte. Petőházi Tamás szerint a rendkívül csapadékos október miatt novemberre-decemberre tolódott a búza vetése, ami egyúttal a termőterület csökkenését is jelentette. Nem kedvezett a kalászosoknak a tél sem, és bár a tavaszi munkák idejében elkezdődtek, a rendkívül hideg és csapadékos május visszavetette a növények fejlődését, majd a több hetes aszály okozott nehézségeket. Az idei gabona emiatt kisebb szemű és tömegű a korábbi évekhez képest. Őszi búzából a kivitel 2-2,5 millió tonna lehet, ami csaknem azonos a belföldi felhasználással - tette hozzá.

A jó hozam ellensúlyozta a gabona termőterületének csökkenését a 2020-21-es szezonban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tápióbicske

Ismertették az aratás várható eredményeit. Eszerint őszi búzából kicsivel több mint 5 millió tonna, őszi árpából 1,56 millió tonna termett hazánk területén. A kiugró hozamnak köszönhetően az őszi búza összhozama kisebb termőterületen is ugyanannyi lett, mint tavaly. A szántóföldi növények hozamai összességében kicsivel meghaladták a tavalyit, miközben a termőterület több mint 8 százalékkal kisebb volt - írta az Agrárminisztérium.

Balról a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Petőházi Tamás, mellette az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Feldman Zsolt - Fotó: Fekete István

Ilyen volt a hozam az egyik legjobb talajú megyében

Július végén befejeződött az aratás Békés megyében, az őszi árpa- és az őszi búzatermés felülmúlta a várakozásokat, az őszi káposztarepce felvásárlási ára pedig rekordot ért el. Őszi búzából csaknem 84 ezer hektárról közel 530 ezer tonna termést takarítottak be, a termésátlag hektáronként 6,3 tonna volt. Őszi árpát 22 600 hektáron vetettek, 7 tonna lett a termésátlag, csaknem 160 ezer tonna az össztermés. Őszi káposztarepcét 16 420 hektárról gyűjtöttek be, 2,7 tonnás termésátlaggal, az össztermés meghaladja a 44 ezer tonnát - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága az MTI-t. 

Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára szerint az őszi árpa meglepően jó eredményei részben a hibrid fajtáknak, részben a hűvösebb tavaszi időjárásnak köszönhetők. Őszi búza esetén a gazdák is sokkal rosszabbra számítottak, a 6,3 tonnás hektáronkénti termésátlag az utóbbi évek egyik legjobbika; hallani 9-10 tonna/hektár hozamú táblákról is.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás