Hirdetés
Békés megyében készítik az ország vetőmagvizsgálatának harmadát
Hirdetés
Minden harmadik magyar vetőmagvizsgálat Békés megyében történikEzeket vizsgálják a szakemberek
Az ott dolgozó szakemberek a vetőmagok csírázóképességét vizsgálják, majd kiválasztják a megfelelő szemeket és elkülönítik a többitől. Ez az osztály Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére terjedően látja el a feladatait – mondta el az agrárügyi főosztály főosztályvezetője.Országosan a fémzárolt vetőmagok nagyjából 40 százaléka ebből a térségből kerül ki, de például kukorica esetében ez eléri majdnem az 50 százalékot. Zöldségek esetében pedig a szaporító anyag tekintetében pedig 70 százalékot itt, Békés megyében állítjuk elő.
Dr. Rákóczi Attila
A NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság elnökhelyettes-igazgatója már arról beszélt, hogy 140 éve van Magyarországon vetőmag-minősítés. Lukács József kiemelte: azért indította a NÉBIH a rendezvénysorozatot, hogy a gazdálkodók és a termelők képet kapjanak a változásokról, valamint kifejthessék a véleményüket. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=50NVk9aVMUk[/embedyt] Vetőmag témában itt írtunk arról korábban, hogy milyen módszertani fejlesztéseket vezettek be a GOSZ-VSZT búza- és kukorica fajtakísérleteiben. Az őszi búza és a kukorica fajtakísérletek idei módszertani változtatásainak az a célja, hogy a gazdálkodók a termelés kiinduló pontját képező fajtaválasztásban pontosabb és részletesebb adatokat kaphassanak az egyes fajtákról. A búza- és kukorica fajtakísérletek során új vizsgálatokkal több adatot tudnak meg a kutatók.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés