Továbbra is folyamatos a medvék mozgása az országban, feltételezhetően további egyedek is vannak a térségben. Néhány hónapja volt olyan medve, amelyik az Alföldre is lesétált. A Robinak elnevezett állat először Nógrád megyében, Somoskőújfalunál bukkant fel, majd csaknem 300 kilométer megtétele után, a déli határ közelében, a Csongrád megyei Sándorfalva mellett fogták be a szakemberek. A Magyar Idők anyaga szerint az állat a következő néhány napot a Szegedi Vadasparkban töltötte, majd a szlovák–magyar határhoz közel engedték vissza a természetbe. Olyan területet választottak, amely távol esik a lakott településektől, de hagyományos medve élőhely, és a szlová­kiai medveállománnyal is kapcsolatban áll.
A medvék magyarországi előfordulása nem meglepő a Bükki Nemzeti Park szakembere szerint
Egy másik medve – boccsal vagy a bocsaival – a Sajó völgyében ereszkedett le. Elballagott Kálig, majd onnan dél felé ment. Észlelték Szolnokon, aztán később Makó közelében, majd átlépte a magyar–román határt. Legutóbb Arad közelében látták, egy vonatból fényképet is készítettek róla, azóta azonban nincs információ a medvéről. Átjuthatott a Dunán, és bemehetett Szerbia területére, de lehet, hogy a Déli-Kárpátok felé ment, és csatlakozott az ott élő populációhoz – fogalmazott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense, Gombkötő Péter. A szakember korábban a Magyar Időknek számolt be arról, hogy ismereteik szerint három medve egészen biztosan mozog a területükön.
Bármikor jöhetnek hazánkba a medvék
Bár a párzási időszak tavasszal lezárult, nincs biztosíték arra, hogy az állatok nem jelennek meg újra az Északi-középhegység területén. Mint ahogy előfordulhat az is, hogy egy-egy medve újra megindul dél felé. A zoológiai szakreferens ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez sem tekinthető rendkívülinek, mert a Kárpátok medveállományai között lehetséges az átjárás - írja a Magyar Idők.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás