Június végéig igényelhetik a fűszerpaprika-termelők a vetőmagvásárláshoz köthető támogatást, ha bizonyos feltételeknek megfelelnek. Annak érdekében, hogy minél többen megkaphassák a támogatást, a támogatási időszak is meghosszabbításra került.

Eredetileg a támogatási időszak április 10-e lett volna, de a Földművelésügyi Minisztérium április 30-ra módosította ezt a határidőt. Ez azt jelenti, hogy az április 30-ig megvásárolt fűszerpaprika vetőmagok után kaphatnak támogatást a gazdák.

A támogatás mértéke a megvásárolt vetőmag árának 75 százaléka lehet, de maximum 30 ezer forint. A juttatás igénybevételének feltétele, hogy:

  • a gazdálkodó fémzárolt, minősített vetőmagot vásároljon,
  • a vásárlást számlával tudja bizonyítani,
  • illetve a vetőmag minőségét az ezt igazoló dokumentummal alá tudja támasztani.

Az érintettek üdvözlik a határidő kitolását, viszont véleményük szerint az utóbbi évek drasztikus vetőmag árainak emelkedése miatt a támogatás csak ennek az áremelkedésnek a kiegyenlítésére elegendő. Ők úgy látják, a hazai fűszerpaprika-termelés válságban van, a termőterület a 20 évvel ezelőtti terület tizedét is csak nehezen éri el.

A válságért több tényező együttes hatása felel. Először is az import fűszerpaprika-őrlemény jóval olcsóbb, mint a hazai, így a vásárlók előnyben részesítik a külföldi terméket, illetve a csomagolócégek is inkább az olcsóbb, külföldi termékkel dolgoznak.

A magyar piacot elárasztják az olcsóbb, de ki tudja milyen minőségű külföldi őrölt paprikák
 

Az ódivatú technológia sem javítja a fűszerpaprika hazai helyzetét. Míg a fő versenytársnak tekintett országokban a paprika szárítása már napenergiával történik, addig hazánkban még mindig fosszilis energiával működtetik a szárítókat, ami jelentős többletköltséget tesz a késztermék árára.

Országhatáron belül is vannak jobb és rosszabb hozammal rendelkező gazdák. Akik nem tudják fejleszteni a gazdaságukat, az eszközparkot, ott jó, ha hektáronként a 10 tonnás termésátlagot el tudják érni. Ezzel szemben a modernebb, öntözött gazdaságokban akár 30 tonna paprika is lejöhet egy hektár termőföldről.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás