Szakértők szerint az előző évek parlagfű elleni védekezése nem volt elég hatékony. Annak érdekében, hogy jelentősen visszaszoruljon ez a gyomnövény, a mezőgazdaságban tevékenykedők is sokat tehetnek.

Hatékonyabb kormányzati fellépést sürgetnek a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére és a fertőzés megelőzésére, az egészséges környezethez való jog biztosítása érdekében. Többen is a jelenlegi rendszer felülvizsgálatát követelik, mivel az utóbbi évek parlagfű elleni védekezése nem feltétlenül volt igazán hatékony. A parlagfű okozta gazdasági károk, valamint egészségügyi és szociális kiadások sokkal többe kerülnek, mintha megfelelően működtetnénk egy hatékony rendszert a probléma megoldására.

A parlagfű továbbra is az egyik leginkább allergén növény az országban, ezért olyan fontos az irtása
 

A parlagfűprobléma megoldásának elmulasztása az állampolgárok egészséghez és egészséges környezethez való alkotmányos jogát érintő súlyos visszásságot okoz. Mivel a parlagfűpollen 80 százaléka külterületről származik, a legfontosabb az lenne, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken megakadályozzák a gyomosodást. Bár hatósági eljárás a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt csak július 1-jétől indítható, a védekezést tavasszal, a parlagfű fejlődésének legérzékenyebb szakaszában célszerű elkezdeni.

Ennek érdekében felkérték az agrárium valamennyi meghatározó szereplőjét, különösen a t, Nemzeti Agrárgazdasági Kamarátovábbá a Növényvédelmi és Növényorvosi Kamarát arra: széleskörű felvilágosító munkával segítsék elő, hogy ez a szakmai evidencia a gazdálkodásban napi gyakorlattá váljon. Egyúttal felszólították az illetékes hatóságokat, hogy a külterületi parlagfű-felderítés hatékonyságának lényeges növelésével és következetes szankcionálással segítsék a felelősségteljes földhasználói szemlélet elterjedését.

Forrás: nak.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás