Most, hogy tényleg vége a nyárnak és beköszöntött az ősz, eljött az ideje, hogy rendbe rakjuk a kertünket. Van ugyanis néhány olyan tennivaló, aminek az elvégzése tovább nem halasztható. A következőkben a legfontosabb feladatokat vesszük sorra. A nyári intenzív igénybe vételtől a talaj és a gyepszőnyeg összetömörödhet, ezért ősszel érdemes a gyepet szellőztetni, illetve a füvesített talajt lazítani. Megyeri Szabolcs kertészmérnök tanácsait a divany.hu oldaláról szemlézzük. A gyepszellőztetéssel az összetömörödés orvoslásával megelőzhetjük a fűtövek elhalását. Fontos még, hogy a munkát száraz, csapadékmentes időben végezzük.
Van néhány teendő, amit mindenképpen el kell végezni az őszi kertben (Fotó: Pixabay, pasja1000)
A pázsit felfrissítésével együtt sor kerülhet az ősszel ültetendő bokrok, cserjék, fák telepítésére is. A fáknak legalább 1×1 méteres, bő három arasznyi mély, míg a cserjéknek 60×60×60 centiméteres ültetőgödröt kell készíteni, ügyelve arra, hogy olyan mélyre kerüljenek, ahogy a dézsájukban vagy a faiskolában álltak. Sövényültetés esetén inkább hosszanti árkot ássunk, hogy könnyebb legyen az egyenes sor kialakítása. A fáknál meg mindig tartsuk szem előtt az adott faj felnőttkori méretét. Az ültetést mindig kövesse alapos beöntözés! Fejlődésük során a kerti növények rengeteg tápanyagot vesznek fel, időről-időre kimerítve a termőtalajt. Ezeket a tápanyagokat többek között ősszel is pótolhatjuk, például úgy, hogy nagyobb mennyiségű érett komposztot szórunk ki és forgatunk a földbe. A gyepre szintén ráfér a táplálás, ahogy a rózsatövekre, frissen ültetett fákra, cserjékre is. Sokan azt hiszik, ősszel már vége az ültetési szezonnak, de ez nem igaz. Ilyenkor kerülhet a földbe a fokhagyma, el lehetne vetni a hidegtűrő zöldségféléket – zöldsalátát, brokkolit, kelkáposztát, káposztát –, sőt a kert benépesülhet zöldbabbal, uborkával és sütőtökkel is. A dísznövényeknek sem feltétlenül kell búcsút inteni, szabadgyökerű dáliát, árvácskát, körömvirágot vagy kikeleti bangitát egyaránt ültethetünk. A kerti öntözést még nem kell abbahagyni, de amint hűlni kezd az idő, ritkábban kerülhet rá sor. Egyelőre a fűnyírással se hagyjunk fel, a vágási magasságon azonban már érdemes emelni egy kicsit. Ilyenkor van itt az ideje a tavaszi hagymások elültetésének. Ezt hagyományosan az iskolaidő beköszöntével szokták elkezdeni, de még egészen az ősz második feléig aktuális. A hagyma akkor jó, ha kemény és nem lehet benyomni – ezt a csomagoláson keresztül is ellenőrizhet Okos ötlet úgy válogatni a virágfajokat, hogy különböző időben nyíljanak, így tavasszal hosszú heteken át lehessen élvezni a látványukat.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás