Szakértők szerint máris érezni lehet a sertéspiacon bekövetkezett változások hatásait. Erősödik a sertéstenyésztés Magyarországon, az ágazatban megvalósított áfacsökkentések hatását pedig már a fogyasztók is élvezhetik.

A sertéságazat helyzetének javítására 2012-ben készült el a sertésstratégia. A dokumentum kidolgozása azért vált szükségessé, mert Magyarországon az ezredforduló utáni évekre a sertéslétszám 3 millió alá csökkent, az egy főre jutó fogyasztás pedig 25 kilogramm körülire. A nyolcvanas években még a sertések száma elérte a 10 milliót, az egy főre eső éves fogyasztás pedig meghaladta a 40 kilogrammot.

A sertésstratégia célul tűzte ki a 30 százalék körülire becsült feketegazdaság csökkentését, illetve az áfacsalások mérséklését. Ezt szolgálta 2014. január 1-jétől az élősertés áfájának, idén január 1-jétől pedig a tőkehús áfájának csökkentése 27 százalékról 5 százalékra.

A sertésstratégia első eredményei már mutatkoznak, ugyanis a sertések száma gyarapszik az országban, már 3 millió felett jár. Az általános forgalmi adó csökkentése pedig növelte a ágazatban legálisan gazdálkodók mozgásterét, versenyképességét. Érezhetően csökkent az áfacsalások száma, fehéredett az ágazat gazdasági tevékenysége.

Jó hír, hogy gyarapszik a sertéságazat hazánkban
 

A sertéságazatban az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése fehéríti a gazdasági tevékenységet és ösztönzi a fogyasztást, ami stabilizálja az ágazatot. Ez növeli a sertések számát és a belföldi legálisan gazdálkodó termelők versenyképességét.

A sertésár a múlt évben mintegy 15 százalékkal csökkent, ez sertésenként mintegy 5000 forintos veszteséget okozott a termelőknek. Negatívan hatott a piacra tavaly a sertéshús rákkeltő hatásának "meglebegtetése" is. A tőkehús áfájának mérséklése ugyanakkor jó a termelőnek a feldolgozónak, a kereskedőnek, mivel ez várhatóan mind a belföldi termelést, mind a belföldi fogyasztást serkenti.

A tőkehús alacsonyabb áfakulcsának január 1-jei bevezetése óta eltelt rövid időszak miatt még kevés a konkrét tapasztalat, de annyi már most is érzékelhető, hogy az adócsökkentés hatását a fogyasztók közvetlenül is érzik, mert a tőkehús ára mérséklődött a kiskereskedelemben.

 
A tőkehús áfájának csökkentését már a vásárlók is érzik
 

Az ágazat számára stratégiai kérdés lenne a minőség emelése, ugyanis csak a kiváló minőségű termék versenyképes és jól eladható. Ennek érdekében vezették be a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyet. A védjegy alkalmazására 627 kérelem érkezett, ebből 521-et bíráltak el pozitívan. További 50-et még vizsgálnak, 56-ot pedig elutasítottak.

A védjegy nemcsak a kiváló minőséget garantálja, hanem a nyomon követhetőséget is biztosítja. Annak érdekében, hogy a vásárló maga is meggyőződhessen egy-egy termék származásáról, a termékeket QR-kóddal szeretnék ellátni, amelyet okos telefonnal lehet leolvasni.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás