Nagyon megviselte a koronavírus-járvány első hulláma a bioetanol-gyártás szereplőit, az izocukorpiac pedig már harmadik éve gyengélkedik. A nehézségek ellenére azonban a 2020-as év nagyon stabil volt a Hungrana Kft. számára – mondta a cég vezérigazgatója egy online agrárkonferencián. Reng Zoltán arról is beszélt, hogy a kukoricatermesztőknek kiemelkedően jó évük volt, ha pedig ez a folyamat tovább tart, az a feldolgozóipar fejlődését is magával hozhatja.

Nagyon jól kezdődött a bioüzemanyag-előállítás szempontjából a 2020-as év, mert 2019-ről áthoztak egy magas igényt. Aztán márciusban a koronavírus-járvány következményei miatt a bioetanol ára egyik hétről a másikra 40-50 százalékot esett. Ez azért volt nagyon ijesztő, mert nem lehetett tudni, meddig fog tartani, és hogy emiatt vissza kell-e venni a termelési kapacitásból, vagy sem - mondta Reng Zoltán. A szakember szerint az első riadalom után júniusban ismét elkezdtek emelkedni az árak. Nőtt az igény a bioetanol iránt is, ahogy a korlátozások feloldásával az emberek ismét elkezdtek utazni, még ha csak az országhatárokon belül is. A vezérigazgató szerint bíznak benne, hogy 2021 első negyedéve után az élet visszaáll a megszokott kerékvágásba, és stabil kereslet mellett, stabilan tudnak majd termelni bioetanolt is.

A zéró-őrület is hozzájárul ahhoz, hogy évek óta szenved az izocukorpiac

Tavaly is jó volt a cégnek

A szakember elmondta, hogy a 2020-as évet stabilan tudták zárni, és teljesítették az előzetes terveiket. A 2021-es esztendő is ilyen lesz, még ha az első negyedévvel kapcsolatban sok is még a kérdőjel. Reng Zoltán azt reméli, hogy hamarosan a cukorpiacon is helyre fog állni a rend. Az európai cukorliberalizáció, a kvótarendszer 2017-es megszűnése azt eredményezte, hogy minden nagy cukorgyártó vállalat, beleértve az izocukor-gyártókat is, nagy sebességre próbáltak kapcsolni. Ez 2018-ra óriási túltermelést eredményezett, ami talán idén kikopik – vélekedett a cégvezető.

A szakember emlékeztetett rá, hogy a túltermeléssel párhuzamosan elkezdődött egy zéró-őrület. Egyre több gyártó állt elő zéró-termékkel, vagy tett be cukorpótló anyagokat a cukor helyére, és ez hatott az izocukorpiacra is. Az európai izocukorpiac immáron harmadik éve csak 65-70 százalékkal tud működni, így rengeteg a kihasználatlan kapacitás. Ennek oka pedig a megnövekedett cukortermelés. Amíg az egyensúly nem áll be a cukoriparban, a termelésben és a fogyasztásban, addig alacsony árak lesznek, és az izocukor-piac nem fog tudni 100 százalékon működni, vagy esetleg bővülni - számolt be róla az Agrárszektor.

https://www.youtube.com/watch?v=M2cSAFOWxbI

A helyzet nem a legjobb

Három évvel ezelőtt azt gondoltuk, hogy ez három évig fog tartani. Most itt vagyunk a harmadik év végén, és azt látjuk, hogy ez még évekig kitarthat. Azonban lehet, hogy az időjárás 2021-ben megoldja a problémát, és globálisan egy olyan cukorhiány alakul ki, ami megemeli a cukor világpiaci árát. Amennyiben emelkednek a cukorárak, akkor az izocukorpiac is tovább tud nőni – közölte Reng Zoltán.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás