A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startup vállalatok jelentkezését, akik gyors tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára a cégüket. Az eseményre már működő és ötletfázisban lévő vállalkozások, csapatok jelentkezését is várják, olyan témákkal, amelyek fejlesztése hozzájárul a hazai mezőgazdaság versenyképességéhez.

A NAK számolt be arról, hogy a márciusi innovációs ötletversenyét, az úgynevezett hackathont és a júliusi befektetői találkozót követően folytatódik a Design Terminal-lal elkezdett együttműködése. Ezúttal a vállalkozásoknak agrárszakemberek, a NAK és a Design Terminal mentorai segítenek megoldásaik tökéletesítésében, amelyek később a Kamara segítségével beépülhetnek a hazai agrárium működésébe.

A hazai startup vállalatok segítése és fejlesztése az októberi rendezvény célja - képünkön az Agroninja Beefie alkalmazása, a szarvasmarhák adatainak beolvasásához fejlesztett program

Az október 3-i rendezvényre 2019. szeptember 22-ig, ezen a hivatkozáson lehet jelentkezni. A jelentkezésnek nem feltétele az agrárszakmai előképzettség és/vagy az agráripari tevékenység. Bárki jelentkezhet, akinek digitális innovációja elősegíti a hazai mezőgazdaság fejlesztését.

Kapcsolódó: Holland vagy magyar pénzre várnak az ígéretes hazai agrárstartupok?

Nemzetközi piacra lépés előtt álló vállalkozások mutatkoztak be befektetői alapok és agrárvállalatok szakembereinek. Ez az első lépése annak a hosszú távú agrárinnovációs programnak, melynek célja, hogy összefogják és lendületbe hozzák az induló innovatív agrárvállalkozásokat. Ezzel pedig hozzájáruljanak a hazai agrárszakemberek utánpótlásának biztosításához is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal rendezvényén a több ígéretes startup vállalat és a befektetők összekapcsolásával folytatódott az innovációs ötletverseny.

Éder Tamás, a Bonafarm PR és vállalati kapcsolatok igazgatója, a NAK alelnöke a rendezvényen elmondta, hogy a mezőgazdaság, illetve az élelmiszergazdálkodás új technológiai robbanás előtt áll, amelyben kiemelt szerep jut az agrárstartupok részére. A most bemutatkozó 6 magyar vállalkozásból 3 jelenleg Hollandiában fejleszt és holland termelőkkel dolgozva értékeli terméke működését. Kulcsfontosságú a hazai agrárium szempontjából, hogy ezek a nagy növekedés előtt álló innovatív vállalkozások Magyarországon találjanak befektetőket és olyan nagy termelői partnereket, akikkel terméküket tesztelhetik, az alkalmazhatóságot értékelhetik és a tapasztalatok alapján dolgozhatnak a fejlesztéseken – mondta.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás