Hirdetés
FM: változik a mezőgazdasági károk bejelentése
Változik a mezőgazdasági káresemények bejelentése: november elsejétől az agrárkár-enyhítési rendszerben elektronikus kárbejelentést alkalmaznak, és ettől az időponttól a mezőgazdasági biztosításoknál is elektronikus területösszesítőt használnak - tette közzé a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a kormányzati hírportálon.
Az elektronikus kárbejelentő felület a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján az „elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhető el az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget.
Az idei kárenyhítési évre vonatkozóan az október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági károk termelői bejelentését és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek benyújtásának eljárását a változás még nem érinti - hívja fel a figyelmet a tájékoztatás.
Hirdetés
Többek között a belvíz is hatalmas mezőgazdasági károkat tud okozni!Ezért a 2014. október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket 15 napon belül, a megszokott módon papír alapon lehet bejelenteni az illetékes agrárkár-megállapító szervezet részére. A szaktárca megemlíti, hogy az elmúlt napokban bekövetkezett - az agrárkár-megállapító szervezet által igazolt - mezőgazdasági káresemények által okozott hozamcsökkenést a 2014-es kárenyhítésre vonatkozó kárenyhítő juttatás iránti kérelem részeként ez év november 30-ig be lehet nyújtani.
Emellett november 1-től új elektronikus felület segíti a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások ajánlatkéréséhez szükséges területadatok összeállítását is. Így az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” alkalmazás használatával díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokhoz kapcsolódóan területösszesítő is előállítható.
Ezzel az alkalmazással egyszerűen és pontosan meghatározhatóak a biztosítani kívánt területek és azok korábbi években realizált hozamadatai. Az új területösszesítőt előállító elektronikus felület használatánál is számíthatnak a termelők a falugazdászok, illetve a biztosítók segítségére - olvasható a kormányzati hírportálon.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés