A használt növényvédő szerek között számos olyan akadt a múltban, amiről később derült ki, hogy káros hatást gyakorol az emberi szervezetre. Ezen szerek nagy részét már betiltották, most azonban egy újabb, hazánkban is használatos szerre mondanak hasonlót a kutatók.

Egy, a hazai berkekben is ismert és használt növényvédő szerről érkeztek elgondolkodtató hírek a napokban. A Magyarországon szúnyogirtásra használt szer egyes tanulmányok szerint növelheti a figyelemzavar kockázatát, egy friss kutatás pedig arra utal, hogy fiúknál korai nemi érést okoz.

A korai nemi érésre egy kísérlet során figyeltek fel kínai kutatók, akik 400, 9-16 év közti fiút vizsgáltak meg. A vizsgálat során a fiúk vizeletében megmérték a 3-phenoxybenzoic acid (3-PBA) szintet, amely a piretroid szerek lebomlási terméke.

Akiknél a 3-PBA koncentrációjának szintje 10 százalékkal magasabb volt, 100-200 százalékkal nagyobb eséllyel mutatták a korai pubertás tüneteit. A korábban érő fiúknál a későbbiekben nagyobb eséllyel alakul ki a hererák, így a piretroid szerek károsak az egészségre.

A férfi hormonokat is megzavarhatják a piretroid szerek
 

Azért is különösen veszélyesek a piretroid szerek, mivel a világon használt rovarirtó szerek több, mint egyharmadát ezek teszik ki. Amerikában és Kínában előszeretettel használják, sok esetben az élelmiszerekben is megtalálhatóak a szermaradékok. Kínában és az USA-ban egyébként a felmérések szerint a gyerekek több mint 60 százalékának vizeletében lehet kimutatni piretroidszármazékot.

Persze az egybeesések lehetnek akár véletlenek is, ezért a kutatók állatkísérletekbe kezdtek. Újszülőtt hím egerek egy részét egy piretroid-származéknak tették ki, másik csoportjukat vegyszermentesen nevelték. A vizsgálatok kimutatták, hogy a szernek kitett egyedeknél nőtt az LH, FSH és a tesztoszteronszint.

Ebből bizonyosan látszik, hogy a piretroid szerek valóban hatással vannak a férfi nemi érésre, szakértők szerint a későbbiekben ebből még komolyabb problémák is adódhatnak.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás