Azért, hogy az erdészeti tevékenységgel kapcsolatos pályázatok folyamatosan elérhetők legyenek a Közös Agrárpolitika átmeneti támogatási időszakában (2021 és 2022), folytatódik az egyes releváns felhívásoknál a támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló határidők meghosszabbítása. Emiatt módosult a VP5-8.5.1-17 kódszámú, „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című felhívás dokumentációja. Meghosszabbították a beadási határidőt és több helyen pontosították a szöveget is.

A NAK írta meg, hogy a támogatás célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű erdei ökoszisztémák kialakításának segítése, valamint a gazdálkodók ösztönzése arra, hogy a sarj eredetű állományok helyett magasabb ökológiai értékű mag eredetű állományokat hozzanak létre. Az erdők faállomány-szerkezetének javítása mellett továbbra is támogatási cél az intenzíven terjedő idegenhonos fa, és cserjefajok eltávolítása, valamint az erdei tisztások kialakítása és helyreállítása. Utóbbihoz kapcsolódóan egy - az erdőtörvényben (Evt.) leírtakkal ütköző – fakitermelés bejelentésére vonatkozó követelményt vizsgáltak felül és korrigáltak.

Határidőhosszabbítás és keretnövelés segíti az erdei ökoszisztémák értéknövelését célzó pályázat sikerességét a KAP átmeneti időszakában

A módosítás részletei:

I. A támogatási kérelmek benyújtására nyitva álló végső határidő dátuma 2021. december 31-ről 2022. december 31-re módosult.

További határnapok: 2021. december 1.; 2021. december 31.; 2022. február 28.; 2022. április 30.; 2022. június 30.; 2022. augusztus 31.; 2022. október 31.; 2022. december 31.

II. Az Evt. 12. § -ban foglaltak szerint egyéb részlet esetén (az erdei tisztás is ennek számít) az erdőtörvény fakitermelés éves erdőgazdálkodási tevékenységként történő bejelentésére (Evt. 41. § és 42. §) vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ennek megfelelően a felhívás Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása célterületének vonatkozásában a támogatást igénylőknek a jövőben az itt történő esetleges fakitermelést – a nevére szóló, illetékes erdészeti hatóság által záradékolt fásításban tervezett fakitermelési bejelentő helyett - a „tervezett fakitermelések bejelentése” nyomtatványon kell bejelenteni.

III. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg az éves fejlesztési keret (ÉFK) módosítása alapján pontosításra került: a korábbi 7,95 milliárd forinthoz képest 8 milliárd forintra nőtt.

IV. A felhívás változásait a támogatói okiratban is átvezették.

A módosított pályázati dokumentáció itt érhető el.

Támogatható tevékenységek

A szerkezetátalakítási célok megvalósítása érdekében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • Tarvágást követő teljes erdőszerkezet átalakítás
  • Erdőállomány alatti erdősítéssel történő teljes erdőszerkezet átalakítás
  • Alátelepítés során állománykiegészítéssel történő erdőszerkezet átalakítás

Klímarezisztens szaporítóanyaggal történő erdőfelújítás

Egyéb, az erdei ökoszisztémák ellenállóképességének és környezeti értékének növelése érdekében az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • Intenzíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása
  • Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása

Kiegészítő tevékenységek: kerítés létesítése, villamos karám (villanypásztor) létesítése, 10 fokot meghaladó lejtésű területen padka létesítése, erdőszegély kialakítása, tuskókenés.

A támogatás mértéke és összege

  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően egyéb lágy lombos célállomány típus csoportra: 2381 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően tölgy-bükk, egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra: 3464 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően akác célállomány típus csoportról - tölgy-bükk, egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra: 3851 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, erdőállomány alatti erdősítéssel: 1554 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően egyéb lágy lombos célállomány típus csoportra tuskózás nélkül: 1550 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően tölgy-bükk, egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra tuskózás nélkül: 2632 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Teljes erdőszerkezet átalakítás, tarvágást követően akác célállomány típus csoportról - tölgy-bükk, egyéb kemény lomb célállomány típus csoportra tuskózás nélkül: 2501 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Géppel nem járható terepen a teljes erdőszerkezet átalakítás költségei támogatásának 10 %-os növelése indokolt.

  • Alátelepítéssel történő erdőszerkezet átalakítás: 484 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Klímarezisztens szaporítóanyaggal történő erdőfelújítás: csemetével 1326, tölgymakkal 1145, csermakkal 1083, bükkmakkal 1733 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Intenzíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása: 701 eurónak megfelelő forintösszeg/ha
  • Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása: 532 eurónak megfelelő forintösszeg/ha

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás