Hazánk GMO-mentes státuszából adódó előnyét az eddigieknél is hatékonyabban kell kihasználni - mondta Nagy István agrárminiszter a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 150. ülésén. A szakember kiemelte, teljes mértékben biztosítanunk kell a hazánkban végzett géntechnológiai kutatások biztonságosságát a jelenlegi környezetben. Hozzátette, a folyamatosan dráguló alapanyagok, műtrágya, növényvédőszerek és energiaforrások, valamint a munkaerőhiány miatt kialakult helyzetet tovább súlyosbítja az orosz-ukrán háború és a tavalyi, történelmi léptékű aszály is. 

Éppen a súlyos nemzetközi és hazai helyzet miatt kiemelkedő a digitális, precíziós eszközök használatát magában foglaló technológiai fejlesztés, továbbá az innováció, a tudásátadás fontossága - mondta a politikus. Arról is szólt, hogy az agráriumot érő, gyarapodó kihívások közepette egyre inkább támaszkodni kell a tudományos eredményekre.

Hatékonyabban kell kihasználni a magyar GMO-mentes helyzetet Nagy István agrárminiszter szerint - Fotó: AM, Pelsőczy Csaba

Törvények és kísérletek, véleményező bizottság

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország évtizedek óta GMO-mentes mezőgazdasági politikát folytat, amelyet az Alaptörvény is rögzít. Meggyőződése szerint a hazai agrárium sikeréhez nem a GMO-k termesztésén keresztül vezet az út, és ezt az eddigi génmanipuláció mentes mezőgazdasági politika is igazolta. 

Elmondta, hogy hazánk GMO-mentes mezőgazdasági stratégiája nem jelenti azt, hogy géntechnológiai kutatásokat, kísérleteket, hatásvizsgálatokat nem lehetne végezni Magyarországon. Számtalan olyan kutatás folyik hazánkban, amelyeket a géntechnológiai hatóság engedélyez.

Ebben a folyamatban segíti a tárca munkáját a 19 tagból álló Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság. A testület szakmai véleménye nagymértékben járult és járul hozzá ahhoz, hogy hazánkban a géntechnológiai tevékenységek ne jelentsenek kockázatot a környezetre és az egészségre.

A Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (Géntechnológiai Bizottság, GEVB) a géntechnológiai hatóság munkáját segítő 19 fős véleményező testület, melynek feladata a géntechnológiai tevékenységek engedélyezésében való közreműködés.

A Bizottság az érintett szakminisztériumok, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a civil szervezetek által delegált szakértőkből áll.

A Géntechnológiai Bizottság tagjai (2023):

A 19 fő listája.

A Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 19 fős véleményező testületből áll
A Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság 19 fős véleményező testületből áll

Jogszabályi hivatkozások:

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás