Ellentétesen alakul a repce és a napraforgó helyzete. Míg repcéből készlethiány kezd kialakulni Európában, addig napraforgóból bőséges termés áll a gazdák rendelkezésére. Ebből adódóan erősödhet a napraforgóolaj-termelés a 2016-os esztendőben.

Az Oil World nevű szervezet 61,9 millió tonnás repcemag és canola feldolgozását jósolja a 2015/2016-os gazdasági évre, ami 4,3 millió tonnával kevesebb, mint egy évvel korábban volt.

A feldolgozás visszaesésére elsősorban Kínában és az Európai Unióban kell felkészülni. Európára jellemző a készlethiány repcéből, amit jól mutat a repcemag párizsi jegyzése. Az ótermést 2016 májusi határidőre az augusztusinál (újtermés) 10, a novemberinél 6 euróval drágábban tudják csak lekötni a vásárlók február első felében. A legközelebbi lejáratra szóló jegyzés 360 euró/tonnára csökkent.A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 107,5 ezer forintért volt elérhető a márciusi szállítású repcemag, miközben az AKI adatai szerint 118-119 ezer forintért értékesítették a gazdák a repcemagot januárban.

Napraforgóból szerencsére nincsen hiány
 

A repce szöges ellentéte a napraforgó, ugyanis bőséges napraforgómag-készlet áll rendelkezésre a fekete-tengeri térségben. Ebből kifolyólag az Oil World szakértői 2016. január-augusztus között a napraforgóolaj-termelés élénkülésére számítanak. Ennek eredménye pedig az lehet, hogy a napraforgóolaj kivitele tovább erősödhet.

A nyers napraforgóolaj fekete-tengeri exportára 780–795 dollár/tonnáig erősödött január utolsó napjaiban, holott a hónap elején még 15–25 dollárral olcsóbb volt. Magyarországon, a BÉT-en továbbra is a repcemagéhoz igazodott a napraforgómag jegyzése, és az év elejihez képest 5 százalékkal, 119,5 ezer forint/tonnára mérséklődött február közepére. A fizikai piacon az előző évinél 11,5 százalékkal drágábban, 118–119 ezer forint/ tonna körüli termelői áron cserélt gazdát a napraforgómag januárban.

A Magro.hu piactéren a napraforgó átlagosan 118.000 Ft/tonna, a repce 109.500 Ft/tonna áron forog.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás