Különböző árupiaci összefüggések folytán, de még mindig felfelé mozgott a kukorica ára az árutőzsdéken a 22. héten. Ez a növekedés azonban nem teljesen megalapozott, így belátható időn belül jelentősen megváltozhatnak a dolgok. Egyelőre azonban még a növekedésénél tartunk. A hazai fizikai gabonaárai azért nem változtak ilyen markánsan, sőt. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke a múlt héten 10 170 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica – elsősorban tőzsdei - árát még mindig a szójapiac történési hajtják felfelé. Olyannyira, hogy minden érdemleges árubörzén drágulást láthattunk a 22. héten. A fizikai piac árai – ha átlagosan nézzük – ezzel azonban nem mozogtak együtt. Bár voltak a korábbi hetekhez képest magasabb áron megkötött üzletek is, a heti átlag mégis 43 ezer forint közelében maradt tonnánként a Magro.hu fizikai piacterén. Minimális érdeklődés és forgalom mellet, de még mindig felfelé araszol a kukorica fronthavi jegyzése a magyar árutőzsdén. Ennek eredményeként az árfolyam elérte az 51 ezer forintot tonnánként. 25 százalékkal járunk a tavaly ilyenkor tapasztalt árszint fölött. Folyamatosan drágul a kukorica Párizsban (MATIF/EURONEXT) is. Ott március eleje óta 17 százalékot emelkedett az árfolyamgörbe a legközelebbi lejáratra. Ezzel kezdi megközelíteni azt a magasságot, ahol tavaly nyáron volt. A múlt heti 175,25 eurós záróárról még mindig lehet út felfelé, különösen, hogy az új hét hétfője is erősödéssel telt. Chicagói (CBOT/CME) is a „bika” volt az úr. Havi szinten 14 százalékos pluszban járunk és az árfolyam a 12 havi csúcsot közelíti. Most még „csak” 168,20 dolláros tonnánkénti áron zártuk a múlt hetet. Jelenleg 1 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 7,5 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2016. ápr. 2016. máj. 2016.
19. hét 20. hét 21. hét 22. hét
Átlagár (Ft/t) 40 536 43 959 43 712 43 129 42 680 42 702
Kötési mennyiség (t) 8 325 8 266 1 972 1 990 2 002 2 000
A kukorica átlagárának alakulása
 

Összességében a búzapiacról még mindig nem sokat mondhatunk. Az ó termény piaca „tetszhalott” állapotban van, de a hamarosan kezdődő betakarítás és az újtermény biztosan élénkülést hoz majd. Amit a várható árakról most tudni lehet, biztosan nem tölti el megelégedéssel a termelőket. Az indulóárak ugyanis nagyon közel lesznek a 40 ezer forinthoz. Az időjárás most elég csapadékos, így a minőség erősen kérdéses. A hazai prompt árak elég stabilak. Az átlagos minőségű étkezési búza ára gyakorlatilag alig különbözik a takarmányétól: 42-43 ezer forint. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hazai határidős búzapiacon semmi nem történik május eleje óta. Akkor beálltak az árak a most is tapasztalható szintre (étkezési búza: 43 500 forint, takarmánybúza: 42 500 forint), és azóta se kötést, se árfolyammozgást nem láttunk. Viszont, mintha a búza ára elindult volna fölfelé Párizsban (MATIF/EURONEXT), de annyira lassú az emelkedés, hogy ez alig látszik. Mindenesetre múlt pénteken az árfolyam megközelítette a 170 eurót tonnánként, még ha ez a kereskedést egyáltalán nem is pezsdítette fel. A júniussal megérkezett az búza egyértelmű erősödése is Chicagóba (CBOT/CME). Egy hét alatt 7 százalékot drágult a termény, bár a 185 USD-os szintet még nem sikerült áttörnie. Aktuálisan 1 ezer tonna búza keresi vevőjét és 101 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  2016. ápr. 2016. máj. 2016.
19. hét 20. hét 21. hét 22. hét
Átlagár (Ft/t) 49 977 49 707 49 729 49 949 49 868 49 867
Kötési mennyiség (t) 6 112 7 399 1 800 1 985 1 717 1 852
A búza átlagárának alakulása
  Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás