A mezőgazdasági munkákra jellemző az idényjelleg. Ez az idény pedig nagyrészt nyárra esik, amikor is heteken keresztül tombol a hőség. Ilyenkor fokozottan kell figyelni a szabadban dolgozókra és be kell tartania egy sor szabályt ahhoz, hogy ne végződjön egy-egy munkanap akár katasztrófával. Így kerülje el a hőgutát!

A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya felhívást tett közzé a hőhullám miatt, amely veszélyeztetheti a munkavállalók egészségét is. Hőhullám idején ugyanis a szervezet munkavégzés esetén extra igénybevételnek van kitéve. Még egy egészséges embert is jobban megvisel ilyenkor a munkavégzés, főleg a mezőgazdaságban, ahol egész nap a szabadban vannak a dolgozók.

A hőség hatására figyelmetlenebbek az emberek, csökken a reakcióidő, jóval fáradékonyabb a szervezet, így jelentően növekszik a balesetveszély is. Sőt, a forró napokon még az UV-B sugárzás is komoly veszélyt jelent a szervezetre. A kockázatok minimalizálása érdekében a munkáltatónak vannak bizonyos kötelességei, amelyeket betartva megóvhatja munkavállalóit az egészségügyi károsodásoktól.

A fiatalok szervezetét is megviseli a hőség
 
Mik ezek a kötelességek a teljesség igénye nélkül?

A munkáltató köteles a munkavállaló igényeinek megfelelő mennyiségben 14-16 fokos ivóvizet biztosítani. Amennyiben pedig észreveszi, hogy a dolgozója nem fogyaszt elég vizet, ösztönöznie kell arra.

Biztosítani kell a rendszeres pihenőidőt. Ezt lehetőség szerint a környezethez képest hűvösebb, árnyékos helyen, megfelelő ülőalkalmatossággal ellátott körülmények között töltsék el a dolgozók. Az is fontos, hogy a munkáltató úgy szervezze meg a munkát, hogy a dolgozók felváltva tartózkodjanak a tűző napon. Ahol pedig lehetséges, árnyékolja a munkaterületet.

A dolgozók lehetőség szerint könnyű, világos színű és lazán viselhető ruházatban végezzék feladataikat, ha ez nem veszélyezteti a biztonságos munkavégzést. A hőkimerülés, hőguta megelőzését egyéb eljárásokkal is javasolt kiegészíteni (pl. a tarkót takaró/árnyékoló fejvédő vagy széles karimájú, jól szellőző kalap használata, hideg vizes arc-, kézmosással történő hűsítő mosdás).

Természetesen jóval több szabály is van, amit be kell tartaniuk a munkáltatóknak, ezekről bővebben IDE kattintva talál tájékoztatást!

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás