Az utóbbi időben jelentősen lelassult a vetőmagok minősítése és a már minősített magok okmányainak kiadása. Ezzel szakértők szerint veszélybe került legalább évi 40 milliárd forintnyi vetőmagexport.

Jelentősen csökkent az utóbbi időszakban a vetőmagok minősítésével foglalkozó munkatársak száma, ennek köszönhetően pedig az ügyintézés ideje jelentősen növekedett. Ez leginkább a vetőmagexportra van hatással. Az ágazat szereplői szerint már az idei takarmánykukorica vetőmagexportot is nagyban hátráltatta az ügyintézés megnövekedett ideje.

Miközben a vetőmag exportunk nehézségekkel küzd a rászorulók idén is ingyen kapnak vetőmagot
 

Elsősorban azoknál az országoknál okoz gondot a hosszabb ügyintézés, ahol a vásárlást követően még további vizsgálatoknak is alávetik a vetőmagokat. Ilyen esetekben könnyen előfordulhat, hogy a hosszú magyar ügyintézés és a külföldi vizsgálatok már nem férnek bele az időbe, nem érkezik meg az input időben a vetéshez. Ezzel könnyen elveszíthetünk olyan nagy exportpiacokat, mint Oroszország, Ukrajna, valamint Kazahsztán.

Miközben az export nehézségeitől izzadnak a vetőmagtermelők, idén is ingyen vetőmagot kapnak a rászorulók. Az akciót már negyedik éve rendezik meg, melynek során 3000 rászoruló család kap ingyenesen vetőmagot annak érdekében, hogy a gazdálkodás rögös útjára léphessenek. Idén egyébként a vetőmagok mellett vetőburgonyával és palántával is kiegészítik a csomagokat.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás