Megjelent egy  tájékoztató arról, hogy milyen sertéstermékek tartoznak az 5 százalékos áfa hatálya alá januártól. Az áfacsökkentés többek között a karajt, a tarját, valamint a dagadót is érinti.

Az eddigi 27 százalék helyett 5 százalékos áfakörbe tartozik többek között az egész- vagy félsertés, comb, lapocka és ezek részei, elülső részek, tarja, karaj és részei, oldalas, dagadó és részei, sertésszalonna húsréteggel, és a csontos lábszárhús, fej elülső rész kicsontozott húsa. A húsrészek forgalomba kerülhetnek frissen,  hűtve vagy fagyasztva is.

A sertés tőkehús áfacsökkentés széles körben érinti a húsféléket
 

A tájékoztatás szerint nem alkalmazható az 5 százalékos adómérték a vaddisznóból származó termékekre, ahogy nem sorolhatók ide az emberi fogyasztásra alkalmatlan húsok sem, és a fűszerezett vagy főzött húsokra sem vonatkozik az 5 százalékos áfa.

Nem tartoznak az 5 százalékos adó körébe például a vágási melléktermékek és belsőségek, fej és annak részei( fül, orr), köröm és a láb sem, mely a csülköt nem tartalmazza. A farok, szív, nyelv, rekeszizom, nagy cseplesz, nyak, csecsemőmirigy, máj, vese, tüdő, velő, húsos csont (amely főként csontot tartalmaz), ugyanúgy 27 százalékos áfa alá tartozik. Ehhez hasonlóan a kolbászra és hasonló termékekre (májas hurka, véres hurka) húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből készült termékekre sem vonatkozik a szabály.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás