A jövő év január elsejétől áfakulcs-csökkentést hajt végre a kormány, így olcsóbban lehet majd hozzájutni többek között a Túró Rudihoz. Ugyanakkor a módosítás nem csak erre az édességre vonatkozik, az áfakulcs-csökkentés egy sor másik termékre is érvényes lesz. A desszert jellegű sajtkészítmények áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökken. Több szakértő úgy véli, hiába fog csökkenni a túró desszertek áfája, ez sem a kereskedőknek, sem a gyártóknak, sem a vásárlóknak nem lesz igazán számottevő változás.

A Pénzcentrum írta meg, hogy november elsején éjjel egy tucat más törvényjavaslattal együtt nyújtotta be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek az adótörvények módosításáról szóló javaslatát. Ezek között volt az is, hogy a kormány módosítja az Áfa törvény azon mellékletét is, amely felsorolja a 18 százalékos kedvezményes áfa-kulccsal adózó termékeket. Konkrétan az szerepel ebben a részben, hogy a desszert jellegű sajtkészítmények áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökkenne 2024. január 1-től. Vagyis áfakulcs-csökkentést hajt végre a kormány a következő évtől egy konkrét termékkör esetében, amibe többek között a Túró Rudi is bele esik.

A jövő év január elsejétől a desszert jellegű sajtkészítmények áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökken

Mit nevezünk desszert jellegű sajtkészítménynek? 

Erről pontosan a Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezik, melyben az ilyen jellegű termékek pontos összetevőinek listáján, illetve az érzékszervi követelményeken kívül, az élelmiszergyártási folyamatról is bővebb információ kapható. De remek összefoglalót készített a sajtkészítményekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta termékteszt programjának hivatalos weboldala is még 2020-ban. Itt csak annyit jegyzünk meg előzetesen, hogy "a sajtkészítmények három csoportba sorolhatóak: natúr, ízesített, valamint desszert jellegűek.

Azaz: nem minden sajtkészítmény desszert jellegű sajtkészítmény, de minden desszert jellegű sajtkészítmény sajtkészítmény.

Az áfakulcs-csökkentés kapcsán a Pénzcentrum több szakértővel is beszélt, akik elmondták: hiába fog csökkeni a túró desszertek áfája, ez sem a kereskedőknek, sem a gyártóknak, sem a vásárlóknak nem lesz igazán számottevő változás. A csökkenés mértéke ugyanis egy darab édesség esetén rendkívül csekély. Ezzel együtt elképzelhetőnek tartották, hogy a boltok többször, könnyebben és némileg nagyobb mértékben fognak majd Túró Rudi akciókat hirdetni. Az árak alakulásáról ugyanakkor még nem tudtak konkrétumokat megosztani, ugyanakkor azt leszögezték, hogy hosszú távon azonban a túró desszertek árát a piac fogja meghatározni, nem az áfatartalom mértéke.

A többi termék

Érdekes, hogy bár a sajtó nagy része kifejezetten a túró rudit nevezte meg az áfakulcs-csökkentés nyertesének, az számos további termékre is vonatkozik.

A desszert jellegű sajtkészítmények közös jellemzője, hogy ezeket a termékeket desszertként fogyasztják. A termékekben, illetve a Túró Rudi és hasonló termékek esetén a túrótöltetben, a tejeredetű termékhányadnak legalább 50 százaléknak kell lennie, míg a desszert jelleget az ízesítőanyag használata (pl. gyümölcsös túróhab) vagy bevonatként való alkalmazása (pl. csokoládébevonatos Túró Rudi) adja.

A fentiek alapján pedig íme néhány konkrét termék, amihez jövő év január elsején olcsóbban juthatunk majd hozzá:
  • Kockás nagy túrórúd 5 x 50 g (250 g)
  • Milli Túrógombóc krémtúró 90 g
  • High Protein krémtúró MILBONA
  • NIKA Krémtúró, 80 g
  • EXQUISA Desszertjellegű sajtkészítmény, 400 g, áfonya
  • Philadelphia Milka szendvicskrém alpesi tej felhasználásával készült tejcsokoládéval 175 g

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás